Úgy fest, mégsem menekült meg csodával határos módon a világ legnagyobb repülőgépe

2022. március 3. – 14:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Február 27-én, vasárnap kezdett terjedni hivatalos források közlése alapján, hogy a Kijev melletti Hosztomeli (más néven Antonov) repülőtéren zajló többnapos harcokban megsemmisülhetett a világ legnagyobb repülőgépe, az An-225. Ezek után egy halvány reménysugárként felbukkanó műholdkép alapján felmerült, hogy a gép, vagy annak jelentős része csodával határos módon megmenekülhetett, az Antonov vállalat által a repülőtérről közétett videó viszont ismét borús képet fest a gép állapotáról.

A cég közlése szerint jelenleg is vizsgálják szakemberek a teherszállító repülő állapotát, és a hivatalos jelentésig nem akarnak semmi véglegeset állítani, a videó első képkockái alapján viszont úgy látszik, az An-225 nem menekült meg.

A videó a géppel szemből, de elég távolról készült, így biztosat valóban nem lehet megállapítani annak állapotáról. A felvétel legelején viszont – ezt lentebb ki is kockáztuk – az látszik, ahogy a gép orra a földön hever, semmihez sem kapcsolódva. Ez alapján úgy tűnik, hogy ha a gép hátsó része meg is úszta a reptér elleni orosz támadást, a repülő eleje súlyosan károsodott.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!