Lefoglalták Aliser Uszmanov orosz oligarcha 600 milliót érő luxusjachtját

2022. március 2. – 23:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német hatóságok lefoglalták Aliser Uszmanov orosz oligarcha 600 millió dollárt érő, 156 méter hosszú jachtját szerdán – írja a Forbes alapján a Guardian.

Uszmanov ellen hétfőn szankciókat vezetett be az Európai Unió. Két nappal később a Forbes három forrástól úgy értesült, hogy az egyik legértékesebb tulajdonát, a Dilbar nevű jachtot lefoglalták Hamburgban. A hajó október vége óta a Blohm+Voss hajóépítő cég hamburgi hajógyárában horgonyzott, ahol átépítési munkálatokat végeztek rajta. A Forbesnak nyilatkozó források szerint a német kormány befagyasztotta az oligarcha németországi vagyonát. A Blohm+Voss alkalmazottai, akik a jachton dolgoztak, szerdán nem jelentek meg a munkahelyükön. A cég és Uszmanov képviselői nem reagáltak a hírre.

A Dalibar jacht 2018. szeptember 6-án a Fekete-tengeren, Szocsi kikötőjénél – Fotó: ARTUR LEBEDEV
A Dalibar jacht 2018. szeptember 6-án a Fekete-tengeren, Szocsi kikötőjénél – Fotó: ARTUR LEBEDEV

Uszmanov 2016-ban vásárolta meg a Dilbart 600 millió dollárért a német Lürssen hajógyártótól. Az egyedi kivitelezésű jacht 52 hónap alatt készült el. A cég szerint ez az egyik „legösszetettebb és legnagyobb kihívást jelentő jacht, amelyet valaha építettek, mind a méretek, mind a technológia tekintetében”. A Dilbar büszkélkedhet a valaha jachtra telepített legnagyobb úszómedencével. Emellett két helikopter leszálló, szauna és edzőterem is található a hajón. Tizenkét lakosztályban akár 24 ember is elfér.

Uszmanovot Angliában is szankciók érték, a Premier League-ben szereplő Everton futballklub szerdán jelentette be, hogy felfüggesztik a szponzori megállapodását az orosz milliárdos több cégével. Az USM Holdings 2017-ben kötött öt évre szóló megállapodást a klubbal, hogy szponzorálja az edzőközpontja működését, valamint arról is szó volt, hogy egy 40 milliós eurós üzlet keretében az Uszmanovhoz kötődő csoportok nevezhetik el a csapat új stadionját.

A német sajtó február elején, még az orosz-ukrán háború kitörése előtt arról számolt be, hogy a Vlagyimir Putyinnak tulajdonított, „Graceful” nevű luxusjachtot szintén a Blohm+Voss újította fel, ám a munkálatokat valamilyen okból hirtelen felfüggesztették, a jacht pedig sietve elhagyta a hamburgi kikötőt és orosz vizekre hajózott. Most már tudjuk, hogy miért.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!