Zelenszkij: Akkor lehet tisztességes a tárgyalás, ha az egyik fél nem lövi rakétákkal a másikat a tárgyalások idején

2022. március 1. – 01:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán elnök szerint Ukrajna elemzi az Oroszországgal folytatott tárgyalások eredményeit, de szerinte „Akkor lehet tisztességes a tárgyalás, ha az egyik fél nem lövi rakétákkal a másikat a tárgyalások idején”. Mint mondta, egyelőre nincs meg az az eredmény, amit Ukrajna szeretne. Oroszország kifejtette az álláspontját, és Ukrajna is közölte a saját feltételeit, a háború befejezése érdekében.

Zelenszkij úgy véli, repüléstilalmi zóna létrehozására lenne szükség Ukrajna felett. Információi szerint a háború első öt napjában Oroszország 56 rakétát és 113 robotrepülőgépet lőtt ki ukrán területre. „Meg kell fontolnunk az égbolt teljes lezárását az orosz rakéták, repülőgépek és helikopterek előtt” – mondta, bár nem igazán érthető, ez hogyan lenne kivitelezhető.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!