Lengyelországba és Észtországba utazik kedden Boris Johnson, aki szerint „Putyinnak el kell buknia”

2022. március 1. – 01:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden Lengyelországba és Észtországba látogat Boris Johnson brit miniszterelnök, írja a Sky News. Előbb Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyal majd az Egyesült Királyság Közép-Európának nyújtott pénzügyi és diplomáciai támogatásáról, majd Észtországban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral együtt találkozik azokkal a brit csapatokkal, akik az ország északi részén fekvő Tapában gyakorlatoznak.

Rajtuk kívül találkozik még Kaja Kallas észt miniszterelnökkel és Alar Karis észt elnökkel is, hogy az európai biztonságról tárgyaljanak.

„Közösek az értékeink, amelyek most fontosabbak, mint valaha, hiszen a humanitárius helyzet egyre súlyosbodik. Nemzetközi szövetségeseivel az Egyesült Királyság továbbra is maximális nyomást fejt ki Putyin rezsimje ellen, hogy érezze az ukrajnai tetteinek következményeit”

– mondta Johnson hétfőn – „Egy hangon szólalunk meg, amikor azt mondjuk: Putyinnak el kell buknia.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!