Egy amerikai szakértő szerint túl kevesen vannak az oroszok egy ekkora népességű ország stabil megszállásához

2022. március 1. – 04:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai források elég durva időszakra számítanak a közeljövőben, az USA törvényhozóit tájékoztató tisztségviselők arról számoltak be, hogy az orosz csapatok újabb, elsöprő hulláma képes lehet legyűrni az ukrán ellenállást.

A CNN azonban idézi egy amerikai szakértő, Seth Jones elemzését, ami a háborús folyamatok egy másféle aspektusát vázolja fel. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának alelnöke arról ír, hogy a túlterhelt orosz erők nehezen tudnák stabilizálni a helyzetüket Ukrajnában. Történelmi példákon keresztül vezeti le, hogy miért jutott erre a következtetésre. Orosz szempontból a fő problémát az ukrajnai invázióban részt vevő katonák létszámában látja. Az oroszok becslések szerint közel 150-200 ezer fővel vannak jelen, ami a teljes orosz haderő megközelítőleg 60 százaléka.

„Feltételezve, hogy 150 ezer orosz katona van Ukrajnában, és a lakosság 44 millió fő, akkor 1000 emberre 3,4 katona jut. Ilyen létszámmal nem lehet területet tartani” – írta Jones. A szakértő a jelenlegi orosz haderőarányt a világ korábbi háborúit követő megszállásokhoz hasonlította, és arra jutott, hogy stabil megszálláshoz az oroszoknak nagyságrendekkel több ember kellene.

Három példát is hozott:

  • Az 1945-ben Németországot megszálló szövetséges erők 1000 lakosra 89,3 katonával rendelkeztek.
  • A NATO-erőknek 1995-ben Boszniában 17,5 katona jutott 1000 lakosra.
  • A 2000-ben Koszovóban állomásozó NATO-erők esetén pedig 1000 lakosra 19,3 katona jutott.

Gerillaháború esetén szerinte az orosz hadsereg számára egyetlen nagyobb város hosszú időn keresztüli megtartása is komoly gondot jelentene.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!