Ausztrália fegyverekkel, Tajvan orvosi eszközökkel segíti Ukrajnát

2022. március 1. – 04:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

50 millió amerikai dollár, azaz átszámítva 16,6 milliárd forint értékben küld fegyvereket Ukrajnának Ausztrália, jelentette be helyi idő szerint kedd reggel Scott Morrison miniszterelnök. Mint mondta, halálos és nem halálos eszközöket is küldenek majd ebből, bár konkrétumokat nem akart mondani erről, mert „nem akarja előre tájékoztatni Oroszországot”:

„Válaszolunk Zelenszkij elnök felhívására, aki azt mondta, lőszerre van szüksége, nem fuvarra – éppen ezért cselekszünk (…) Rakétákról és lőszerekről van szó, annak érdekében, hogy az ukrajnaiak megvédjék a saját hazájukat”

– mondta az ausztrál kormányfő. Hozzátette, hogy emellett humanitárius segélyt is küldenek az országba 25 millió amerikai dollár, azaz közel 8,3 milliárd forint értékben.

A tengeren túlról egy másik szereplő, Tajvan is bejelentkezett Ukrajna megsegítésére: a szigetország kormánya 27 tonna orvosi felszerelést küld Európába. A tajvani külügyminisztérium szerint a szállítmány hétfőn indult el Frankfurt felé, ahonnan „megfelelő útvonalakon keresztül” jut majd el a segély Ukrajnába.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!