Ukrán belügyminiszter: Száz csoport kutatja az orosz szabotőröket Kijevben

2022. február 28. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Denisz Monasztriszkij ukrán belügyminiszter a BBC-nek adott interjút, melyben elmondta, hogy Kijevben napszaktól függően akár száz olyan csoport is munkálkodhat, melynek célja, hogy felkutassa a szabotőr orosz csapatokat. „Hallani a fegyverek ropogását, ahogy dolgoznak. Sok embert kapnak el” – mondta. Arról is beszélt, hogy az ukrán erők kontrollálják a fővárost, de bizonyos szempontból óráról órára változik a helyzet.

Monasztriszki szerint Zelenszkij elnök nap mint nap megkérdezi tőle és csapatától, hogyan koordinálják az erőiket, és milyennek látják az aktuális helyzetet, mire ők rendre elmondják neki, hogy a helyzet komoly, de ettől még stabil, és több forgatókönyvre is felkészültek, ami az erők mozgósítását illeti.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!