Svájc is életbe léptette a szankciókat Oroszország ellen, a Putyin nevén lévő vagyonokat is befagyasztják

2022. február 28. – 16:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belső viták után, részben a közvélemény nyomására az EU-n kívüli, semleges Svájc is életbe léptette az uniós szankciókat az ukrajnai invázióért felelős orosz vezetők ellen. Mások mellett Vlagyimir Putyin elnök, Mihail Misusztyin miniszterelnök és Szergej Lavrov külügyminiszter Svájban őrzött vagyonelemeit is azonnali hatállyal befagyasztották.

Az elmúlt napokban ismét ráirányult a figyelem arra, hogy a svájci bankok hagyományosan a diktátorok, korrupt vezetők, oligarchák és konkrét bűnözők vagyonának a legbiztosabb menedéke. Mint a Guardian nagy tényfeltáró anyagában még a háború kitörése előtt bemutatta, a Credit Suisse-nek azután sem sikerült teljesen felszámolnia ezt a funkcióját, hogy a hagyományos svájci banktitok az utóbbi években már messze nem olyan szigorú, mint korábban.

Svájc a most bejelentett szankciók mellett segélyszállítmányokat is felajánlott a Lengyelországba menekült ukránoknak, valamint megismételte a korábbi közvetítési ajánlatát az agresszor Oroszország és Ukrajna között – írja a Reuters.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!