Megnyílt az első budapesti befogadóhely a menekültek számára

2022. február 27. – 18:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


A Fővárosi Önkormányzat átmeneti szállások nyújtásával tud segíteni azoknak a menekülteknek, akik különben az utcán töltenék az éjszakát. Megnyílt az első 100 fő elszállásolására alkalmas befogadóhely, ahol jelenleg 41 fő tartózkodik, közöttük sok gyerek is, írja közleményében a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal.

Szükség esetén a főváros mintegy kétezer menekülő embert szállással és étkezéssel tud ellátni. A fővárosi operatív törzs az alábbi legfontosabb feladatokat szabta intézményeinek és cégeinek:

  • a menekültek ellátásába bevonható szálláshelyek biztosítása, beleértve a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, a fővárosi intézmények által biztosítható ellátást, és szükség esetén a fővárosi cégek tulajdonában lévő üdülőket is,
  • szükség esetén napi háromszori étkezés biztosítása,
  • a háború elől menekülő emberek fogadása és irányítása a közlekedési csomópontokon,
  • a közlekedési csomópontok utasforgalmi rendjének fenntartása, biztosítása.

A menekültek fogadása és ellátása elsősorban állami feladat, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását, írják.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!