Görögország rakétavetőket és fegyvereket, Portugália géppisztolyokat és kézigránátokat küld Ukrajnába

2022. február 27. – 16:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Görögország és Portugália is bejelentette vasárnap, hogy hadianyaggal, hadfelszereléssel, humanitárius segéllyel segíti Ukrajnát az orosz hadsereg támadásával szemben. Athén ezenfelül hivatalosan tiltakozott Moszkvánál amiatt, hogy orosz katonai csapásokban életét vesztette az ukrajnai görög kisebbség több tagja.

Görögország a felajánlott „védelmi felszerelést” két C-130-as katonai szállítógépen juttatja el még vasárnap az Ukrajnához közeli lengyelországi pontokra még – jelentette be vasárnap Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hivatala. A szállítmány tartalmát pontosabban nem közölték – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. Humanitárius segélyt egy külön gép szállít vasárnap Nikosz Hardaliasz helyettes védelmi miniszter kíséretében – tette hozzá a hivatal.

A Guardian ugyanakkor arról írt, hogy a görög szállítmányt hordozható rakétavetők, lőszerek és Kalasnyikovok alkotják.

Ukrajna kérésére Portugália is küld hadfelszerelést, „golyóálló mellényeket, sisakokat, éjjellátó készülékeket, kézigránátokat, különböző kaliberű lőszereket és G3 típusú géppisztolyokat” – közölte a portugál védelmi minisztérium vasárnapra virradóan. „Portugália támogatja Ukrajnát egy igazságtalan, törvénytelen és elfogadhatatlan támadással szemben” – írta közleményében Joao Cravinho védelmi miniszter.

Augusto Santos Silva külügyminiszter pedig közölte vasárnap a CNN Portugal című tévéadónak nyilatkozva, hogy országa „teljesen nyitott több ezer ukrán menekült fogadására”. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!