Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke: Valami nincs rendben Putyinnal

2022. február 27. – 09:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mindenképpen távolságtartással kell kezelni az orosz invázióval kapcsolatos hírek jelentős részét, és ez nemcsak a két háborús fél egymásról közölt katonai veszteségeire igaz, hanem a politikusi nyilatkozatokra is. Különös dolgokat közölt például az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke, a republikánus, korábban erőteljesen Trump-párti Marco Rubio.

„Bárcsak többet tudnék megosztani, egyelőre annyit mondhatok, sokak számára elég nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben Putyinnal. Mindig is gyilkos volt, de a problémája most másféle. Hiba lenne azt feltételezni, hogy ez a Putyin ugyanúgy reagálna, mint az 5 évvel ezelőtti” – írta elég sejtelmesen Rubio.

Egy másik Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy szerintük mi volt Putyin eredeti terve:

  • „Az első 12 órában légi dominancia.
  • 36 óra alatt megsemmisíteni Ukrajna katonai kommunikációs rendszerét.
  • Megkerülni a főbb városi területeket, elvágni a keleti hadsereget, bekeríteni Kijevet, és 48 órán belül menekülésre bírni a kormányt.
  • 72 órán belül bábkormány felállítása.
  • Még mindig 0 teljesült a 4 pontból.”

– írta Marco Rubio.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!