A FIFA semleges pályára küldi az orosz futballcsapatok minden mérkőzését, de a vb-ről egyelőre nem zárta ki őket

2022. február 27. – 20:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre még nem tiltották ki az oroszokat a 2022 november-decemberi rendezésű katari világbajnokságról, de a nemzetközi szervezet jelezte, hogy ez az opció is a későbbi lehetőségek között van.

„A FIFA mindenekelőtt szeretné megismételni, hogy elítéli az Oroszország által az ukrajnai invázió során alkalmazott erőszakot. Az erőszak soha nem megoldás, és a FIFA mélységes szolidaritását fejezi ki az Ukrajnában történtek által érintett minden embernek” – áll a FIFA vasárnap esti közleményében.

Eszerint az orosz futballválogatott és minden futballcsapat „hazai” mérkőzését – visszavonásig – semleges pályán kell játszania. Emellett nem használhatják az Oroszország nevet, a csapat az orosz labdarúgó-szövetség rövidítését, az RFU-t használhatja, illetve sem az ország zászlaja, sem a himnusza nem kaphat szerepet a mérkőzéseken. A tiltás ezzel nagyjából olyan lesz, amilyet a Nemzetközi Olimpiai Szövetség rótt ki az orosz sportolókra a doppingbortány után.

Korábban a lengyel, a cseh és a svéd futballválogatott is jelezte, hogy nem kívánnak Oroszországban játszani, majd arról adtak ki tájékoztatást, hogy egyáltalán nem hajlandók az oroszok ellen pályára lépni. Ezt a lengyel szövetség a FIFA döntése után is megerősítette, majd így tettek a csehek és a svédek is.

A FIFA döntésével párhuzamosan az angol futballszövetség jelezte, hogy a „közeljövőben” biztosan nem lépnek pályára az oroszok ellen az ukránokkal való szolidaritás jegyében.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!