Az ukránok szerint nem lehet megmondani, hogy biztonságos-e az oroszok által elfoglalt csernobili atomerőmű

2022. február 25. – 03:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit védelmi minisztérium Twitteren közzétett bejegyzésében három pontban foglalta össze a jelenlegi információit, köztük azzal, hogy az ukránok heves ellenállása miatt valószínűsítik, hogy az oroszok nem teljesítették minden tervezett céljukat az invázió első napján. Azt is hozzátették, hogy a Kijevtől északra fekvő Csernyihivnél az ukrán hadsereg állítólag megállította az orosz hadsereg előretörését. Emellett az oroszok által elfoglalt csernobili atomerőműről írtak még, ahogy azt korábban is több forrás megerősítette, az atomerőmű az oroszokhoz került, a személyzetet pedig túszul ejtették.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábban aggodalmát fejezte ki a csernobili atomerőmű miatt, Mario Grossi főigazgató létfontosságúnak nevezte, hogy a csernobili zóna működését semmilyen módon ne befolyásolják vagy zavarják meg. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az ukrán hatóságoktól azt az információt kapta, hogy nem voltak áldozatok vagy károk a csernobili létesítménynél, ami egybevág a korábbi jelentésekkel a helyszínről. Mikhajlo Podoljak, az ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadója csütörtökön azt mondta, hogy lehetetlen megmondani, hogy biztonságban van-e a reaktor. A helyzetre korábban az Egyesült Államok is reagált, Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője jogszerűtlennek és veszélyesnek nevezte a személyzet túszul ejtését, és az elengedésüket kérte az oroszoktól.

Az AP korábban egy anonimitást kérő ukrán tisztviselő szavaira hivatkozva arról írt, hogy az oroszok eltaláltak egy radioaktívhulladék-tárolót, ami megemelte a sugárzást a térségben, de hozzátették, hogy ezt nem tudták megerősíteni. Az orosz TASS hírügynökség arról számolt be, hogy helyi idő szerint este 9 körül a normális értékeken belül volt a sugárzás, az úgynevezett tilalmi zónáért felelős ukrán kormányhivatal honlapján elérhető térkép szerint azonban a reaktor környékén valóban volt egy nagyobb kiugrás, legalábbis a legutóbbi, csütörtökön 21:50-kor frissült adatok alapján. A 65 500 nSv/h-s érték még nem extrém magas, de a normális értéket már meghaladja. Ahogy pedig az itt látszik, a korábban mért értékhez képest is jóval magasabb.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!