Vlagyimir Klicsko: Ha nem állítjuk meg együtt az oroszokat, ki tudja, meddig mennek

2022. február 24. – 15:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán hadseregbe nemrég önkéntes katonának jelentkező egykori legendás bokszoló, Vlagyimir Klicsko az Al-Dzsazírán keresztül próbálta felrázni a nemzetközi közvéleményt. Az egykori szupernehézsúlyú olimpiai, majd nehézsúlyban többszörös profi világbajnok videóüzenetében azt mondta,

Rémisztő, hogy 2022-ben ez megtörténhetett.

És arra figyelmeztetett, „ha nem állítjuk meg együtt” az agressziót, ki tudja, meddig fognak előrenyomulni az oroszok. Ezért Klicsko szerint egy olyan nemzetközi válaszra van szükség, mely „azonnal megállítja az ukránok elleni gyilkosságot”. Vlagyimir testvére, a szintén egykori nehézsúlyú bokszoló Vitalij jelenleg Kijev főpolgármestere. Ő jelenleg a fővárost érő légitámadásokkal van elfoglalva; csütörtök reggeli üzenetében nyugalomra intette a kijevieket, mondván „a legnagyobb ellenség most a pánik”. Egyben felszólította azokat, akik nem a létfontosságú városi infrastruktúrák fenntartásával foglalkozik, ne hagyják el otthonaikat, egy bőröndbe készítsék össze a legszükségesebbeket arra az esetre, ha óvóhelyre kell vonulni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!