Ötven embert fog kihallgatni a brit rendőrség a Downing Street-i karácsonyi bulik miatt

2022. február 9. – 21:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Scotland Yard újra meg fogja vizsgálni azokat a karácsonyi rendezvényeket, amiket kormányzati stáb, többek között Boris Johnson részvételével tartottak 2020 végén. Az Operation Hillman névre keresztelt nyomozásban ötven embert fognak kihallgatni a rendőrök – írja a Guardian.

A döntés egybevág azzal, hogy nyilvánosságra került egy fotó egy karácsonyi buliról, amin Boris Johnson miniszterelnök látható két kollégával és egy bontott üveg pezsgővel a közelében. Johnson korábban úgy nyilatkozott, hogy ez nem buli volt, hanem egy virtuális kvíz, amire csak egy kis időre csatlakozott be.

De az akkori brit korlátozások nem engedték azt, hogy különböző háztartások tagjai egy térben tartózkodjanak, Johnson viszont két kollégával van a képen.

Az Operation Hillman keretében nyolc különböző partit vagy rendezvényt fog alaposabban megvizsgálni a brit rendőrség.

Az, hogy Johnson milyen privát rendezvényekre járt 2020 végén, már hónapok óta forró téma Nagy-Britanniában. A miniszterelnök képmutatása miatt többen, köztük saját párttársai is követelik a lemondását, de Johnson végig tagadta, hogy bármit is rosszul tett volna, bár azt elismerte, hogy egy bulin részt vett.

Johnson a körülötte kialakult vitákban néha támadó hangnemet ütött meg, a legékesebb példája ennek az volt, amikor egy február eleji parlamenti ülésen Keir Starmernek, a Munkáspárt vezetőjének kritikájára azzal vágott vissza, hogy még az ügyészség vezetőjeként Starmer meg nem volt hajlandó kivizsgálni Jimmy Savile-t.

Jimmy Savile elismert műsorvezető és tévés személyiség volt, akiről a halála után kiderült, hogy szörnyű módszerességgel molesztált kiskorúakat. Savile egyszer valóban közel került ahhoz még életében, hogy vizsgálat induljon ellene, de a Starmer vezette ügyészség ezt elvetette, kellő mennyiségű bizonyíték híján.

Azonban nem maga Starmer volt a Savile ügyét vizsgáló ügyész, így nem ő döntött az ügy elkaszálásáról. Egy Starmer által később megrendelt hivatalos vizsgálat mind az ügyészeket, mind a rendőrséget bírálta az ügy kezelése miatt. Azt, hogy a brit ellenzék jelenlegi vezetője nem volt hajlandó Savile-t vizsgálni, mindezek ellenére továbbra is sokan hiszik az Egyesült Királyságban.

Johnson azóta sem hajlandó bocsánatot kérni az alaptalan vádjai miatt, ami miatt a múlt héten az egyik legrégebb óta vele dolgozó tanácsadója is felmondott. Az ügy még nagyobb figyelmet kapott, miután hétfőn este Starmert Londonban, a parlament közelében feldühödött tüntetők vették körbe, akik a Saville-ügyet kérték rajta számon, és árulónak nevezték. A tüntetők közül voltak, akik kötelező oltásokat ellenző transzparenseket tartottak a levegőbe. A Munkáspárt vezetőjét végül rendőrautóval kellett kimenekíteni a helyszínről – írja a BBC.

A tavaly év végén kirobbanó Covid-parti-botrányról itt és itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!