Mire kell egy nagyvállalatnak egy bukott politikai vezető?

Legfontosabb

2022. február 07. – 12:18

Mire kell egy nagyvállalatnak egy bukott politikai vezető?
Sebastian Kurz érkezik a lemondásáról szóló sajtótájékoztatóra Bécsben 2021. október 9-én – Fotó: Georg Hochmuth / APA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a 16 évnyi kancellárság után önszántából leköszönt, a világ egyik legbefolyásosabb emberének számító Angela Merkelt csak az ENSZ környékezte meg, addig az Ausztriát összesen három évig vezető, korrupciós botrányba belebukott Sebastian Kurzot az egyik legagresszívebb befektetési alap szerződtette le. Megnézzük, hogyan helyezkednek el a világ legbefolyásosabb politikai posztjairól kibukott politikusok, és mi szükség lehet rájuk az üzleti életben.

Kevés embert lephetett meg, hogy a 2021 végén visszavonuló Angela Merkelt nem valamelyik német gigavállalat, hanem az ENSZ környékezte meg egy nem éppen visszautasíthatatlan ajánlattal. Merkel ezt már vissza is utasította, és annak ellenére, hogy nem vennénk mérget arra, hogy a 67 éves exkancellár ott fogja hagyni a hohenwaldei hétvégi ház nyugalmát, azért egy ilyen befolyásos politikus esetében nem magától értetődő, hogy nem próbálja meg politikai tőkéjét eurósítani.

Sőt, az elmúlt években számos vezetőnek kellett magyarázkodnia jól fizető, de korábbi posztjával – minimum erkölcsi értelemben – összeférhetetlennek tűnő új munkája miatt, melyre gyaníthatóan nem különleges kvalitásai, hanem politikai kapcsolatrendszerének köszönhetően tett szert. Bizarr módon a volt politikusok munkalehetőségeit a hatalomból való távozásuk körülményei sem befolyásolják.

Rögtön itt van például Merkel elődje, Gerhard Schröder, aki alól a 2005-ös választás után elfogyott a szociáldemokrata–zöld többség, és így kénytelen volt átadni a helyét a Kereszténydemokrata Unió (CDU) listavezetőjének. Az akkor még csak 61 éves Schröder azonban nem elégedett meg az alig havi tízezer eurós kancellári nyugdíjjal, hanem egy sor cég felügyelőbizottságába ült be.

Azonban a német közvélemény gyomrát nem Schröder egyidejű építőipari, pénzügyi és közlekedési lobbitevékenysége feküdte meg, hanem az, hogy az orosz energetikai lobbi egyik legfontosabb kijáróembere lett.

A Gazpromhoz és az orosz energiaórás által épített Északi áramlat vezetékrendszer ügyéhez való elköteleződése ráadásul átfedést mutatott hivatali idejével, hiszen utolsó kancellári napjainak egyikén írt alá egy, a Gazpromnak az Északi áramlat megépítéséhez komoly pénzügyi garanciákat biztosító szerződést, majd átült az Északi áramlat részvényesi közgyűlésének igazgatói székébe. A 2000-ben hatalomra került Vlagyimir Putyinnal saját bevallása szerint baráti kapcsolatban álló német politikus azóta az orosz elképzeléseknek megfelelően megvalósult Északi áramlat 2 felett is bábáskodott, és a Gazpromon kívül évi 350 ezer eurós (kb. 125 millió forintos) fizetést húz az éppen uniós szankciók alatt álló Rosznyeft igazgatótanácsi tagságából is. A legfrissebb hírek már arról szólnak, hogy Schröder a Gazprom igazgatóságába is bekerülhet.

Gerhard Schröder, Vlagyimir Putyin és Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója érkezik az Északi áramlat elindításának eseményére Viborgba, 2011. szeptember 6-án – Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images
Gerhard Schröder, Vlagyimir Putyin és Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója érkezik az Északi áramlat elindításának eseményére Viborgba, 2011. szeptember 6-án – Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images

Schröder ráadásul nemcsak a német döntéshozók felé képviseli az orosz energiaipari érdekeket, hanem a nyugati nyilvánosságot is évtizedek óta igyekszik meggyőzni egyes ügyekben a Kreml által képviselt álláspontról. Nem csoda, ha a néhai Tom Lantos amerikai képviselő „politikai prostituáltnak nevezte”. És nemcsak azért, mert rendre keresztbe tett az amerikai stratégiai-gazdasági érdekeknek, hanem azért is, mert Schröder példáján keresztül a Kreml más nyugati döntéshozóknak is megcsillogtathatta egy luxus szépkor lehetőségét a politikai kapcsolatrendszerük megmozgatásáért és néhány oroszbarát frázisért cserébe.

Mindig jóhiszeműen cselekedtem

A taktikai okokból beígért, majd – a Brüsszellel kötött különalku ellenére – kiírt brexitnépszavazásba csúfosan belebukott David Cameron piaci értékét sem rázta meg az évtized legnagyobb politikai blamázsa. Előbb az ausztrál–angol Greensill Capital pénzintézethez igazolt, ahol részvényei utáni osztalékból, évi 720 ezer fontos fizetéséből (ő is részmunkaidős alkalmazott volt) és bónuszaiból két és fél év alatt összesen 3 milliárd forintnak megfelelő angol fontot keresett.

Pontos munkakörét nem tudni, de miután a Greensill Capital 2019 márciusában csődöt jelentett, 2020-ban megpróbálta elintézni egykori politikustársainál, hogy a koronavírus-járvány gazdasági kárenyhítő alapjából segítsék rendezni a cég adósságait (melyeknek nyilvánvalóan semmi közük nem volt az akkor még ki sem robbant járványhoz). Amikor a BBC lerántotta a leplet az üzengetésről, Cameron lobbitevékenysége óriási felháborodást váltott ki – ennek mértékére jellemző, hogy Boris Johnson kormányfő kénytelen volt vizsgálatot indítani, nem történt-e törvényszegés –, de a szintén tory volt miniszterelnök szóvivője útján úgy kommentálta az ügyet:

Mindig jóhiszeműen cselekedtem, és semmilyen törvényszegés nem történt.

Cameron a Greensill Capital után az Afiniti amerikai techcég tanácsadói testületéhez szegődött, melytől azonban 2021 őszén – újabb fontmilliókkal gazdagodva – távozott, miután az Afiniti alapítóját egy kongresszusi meghallgatáson komoly szexuális zaklatással és bántalmazással vádolta egy volt alkalmazottja.

Egyébként Cameron egykori liberális demokrata miniszterelnök-helyettese, Nick Clegg is élvonalbeli céghez tudott dobbantani, miután politikai karrierje teljesen megfeneklett. 2015-ben történelmi vereségbe manőverezte pártját, a liberális demokratákat (az addigi 57 mandátumuk közül 49-et elvesztett), lemondott pártelnöki tisztségéről, és amikor 2017-ben a saját választókerületét is elbukta, visszavonult a pártpolitikától.

2018-ban viszont Mark Zuckerberg már a Facebook globális kommunikációért felelős alelnökévé nevezte ki – csaknem megnégyszerezve korábbi politikusi fizetését. Azonban Clegg annyiban kilóg sorstársai közül, hogy pozíciója egyáltalán nem tűnik nyugdíjas állásnak, a brit expolitikus ugyanis az, akinek magyarázkodnia kell a Facebook vitatott húzásaiért és mulasztásaiért az orosz állami trolloktól az elkalibrált algoritmusokig. Nem véletlen, hogy a Guardian a Facebook bűnbakjának nevezte Clegget a Facebookban (oppardon, Metában) betöltött szerepéről szóló cikkében.

Nick Clegg korábbi miniszterelnök-helyettes és Mark Zuckerberg Franciországban 2019. május 10-én – Fotó: Yoan Valat / EPA Pool / AFP
Nick Clegg korábbi miniszterelnök-helyettes és Mark Zuckerberg Franciországban 2019. május 10-én – Fotó: Yoan Valat / EPA Pool / AFP

Sem a bukás, sem a korrupciógyanú nem számít

A legutóbbi bukott vezető politikus, akinek jól sikerült a politikából dobbantása, a vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt lemondott Sebastian Kurz osztrák kancellár. A még mindig csak 35 éves expolitikust a német származású amerikai Peter Thiel konzervatív-libertárius befektető vette fel a nevét viselő alaphoz, hogy részmunkaidőben segítse a vállalatot „az osztrák és uniós politika jobb megértésében”.

Azonban egyes értelmezések szerint a pártpolitizáláson kívül soha életében egyéb munkát nem végző Kurzot nem lobbiereje, inkább markáns jobboldalisága miatt vette magához a Donald Trumpot is támogató, a PayPal és a Facebook alapításában is részt vett, 54 éves milliárdos.

Ugyanis a rengeteg üzleti, tudományos, filantróp és politikai érdekeltséggel rendelkező Thiel komoly energiákat és pénzeket áldoz olyan libertárius (leegyszerűsítve: minden állami szabályozást lerázni kívánó, vagy pont az állami szabályozást kicselezni kívánó) projektekre, mint például a nyílt vízre tervezett, szuverén és önellátó úszó városok. És víziói megvalósítása érdekében Thiel előszeretettel szervezi be az ezeket osztó vagy legalábbis előremozdító befolyásos embereket.

Kurz esete egyébként azt is mutatja, hogy a politikai bukás vagy a törvényszegés gyanúja nem csökkenti egy politikus értékét: a Bloomberg információi szerint a Thiel Capitalnél a felvételi eljárás során szóba sem hozták a volt kancellár ellen folyó nyomozást.

De pontosan mit is csinál egy bukott politikus?

Mivel igen nehéz bepillantani egy nagyvállalat kulisszái mögé, ezért nehéz pontosan megmondani, pontosan mivel is foglalkozik egy jól hangzó, de formálisnak tűnő tanácsadói címmel felruházott expolitikus. Sejteni lehet, hogy – Schröderhez vagy az üzleti szféra helyett kétes diplomáciai kapcsolataiból és elképesztően drága beszédeiből meggazdagodó Tony Blair volt brit kormányfőhöz hasonlóan – egy volt politikust elsősorban lobbiereje, egykori politikustársaihoz kötődő kapcsolatai miatt vesznek fel egy olyan nagy céghez, mely nagyban függ a pénzügyi regulációtól vagy az energiapolitikai változásoktól.

Azonban van olyan politikus, akinek pályamódosítása alkalmat adott arra, hogy az amerikai sajtó alaposabban beleássa magát a kérdésbe: pontosan mit csinálhat egy nagy cégnél egy volt politikus?

Ez a politikus a Magyarországon ismeretlen Eric Cantor, aki 2011 és 2014 között a képviselőházban az alsóházi többséget adó republikánus frakció vezetője volt – azaz az USA egyik legbefolyásosabb politikusának számított. Azonban ő lett az első áldozata a republikánus párt elitellenes hullámának, és a Virginia államban található választókerületének előválasztásán kikapott Dave Brattől, a Tea Party radikális mozgalom jelöltjétől – dacára annak, hogy a versengés kezdetén Cantor még 30 százalékpontos előnyben volt, és ezután is negyvenszer többet költött kampányára.

Eric Cantor republikánus frakcióvezetőként töltött utolsó munkanapján a Capitol Hillen 2014. július 31-én – Fotó: Brendan Smialowski / AFP
Eric Cantor republikánus frakcióvezetőként töltött utolsó munkanapján a Capitol Hillen 2014. július 31-én – Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Vereségét követően Cantor minden politikai funkciójáról lemondott, de pár nappal később a Moelis & Company pénzügyi tanácsadó cég bejelentette, hogy a vezetésével nyitja meg új washingtoni irodáját. Az expolitikus egymillió dolláros aláírási díjat kapott, éves alapfizetését pedig 1,7 millió dollárban (kb. 537 millió forintban) állapították meg. És hogy ezért cserébe mit várt el a semmilyen pénzügyi előképzettséggel és tapasztalattal (leszámítva a Goldman Sachsnél dolgozó feleségét) nem rendelkező Cantortól a csak 2007-ben alapított, de 2014-ben már a világ egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégének számító Moelis & Company? Na ennek járt utána több vezető amerikai lap is, és megfejtéseikből kirajzolódik az az általános kép, ami miatt vezető cégek előszeretettel igazolnak akár egy bukott politikust is.

Bár egy sztárigazolás – különösen új kliensekre agresszívan vadászó cégek esetében – akár még reklámértéke miatt is megérheti, de Cantor esetében a legfontosabb az a szerep volt, hogy korábban gyakorlatilag törvényhozási stróman volt a Wall Street és a piaci deregulációs törvénykezésben jeleskedő republikánus politikusok között, aki behozta a donorokat és szabályozási (vagyis szabályozatlansági) igényeket, cserébe szállította a törvényjavaslatokat és a szavazatokat. Ez a kapcsolatrendszere előválasztási veresége után is megmaradt, hiszen ahogy a New York Magazine-nak egy egykori vállalati jogtanácsos megfogalmazta:

egyik legfontosabb munkája az volt, hogy szívességeket tegyen. Többtucatnyi törvényhozót kötelezett le és várhat el tőlük viszontszívességeket. Éppen ezért érhet ilyen sokat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!