Északi Áramlat 2: az oroszok mindent elértek, amit akartak

2021. szeptember 10. – 10:49

frissítve

Északi Áramlat 2: az oroszok mindent elértek, amit akartak
Megérkezik Németországba a két orosz vezetékfektető hajó – Fotó: Bernd Wustneck / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Befejeződött az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat 2 gázvezeték építése – közölte pénteken a Gazprom orosz gázipari cég.

A közlemény szerint Alekszej Miller, a Gazprom elnöke bejelentette, hogy

az Északi Áramlat 2 gázvezeték moszkvai idő szerint reggel 8 óra 45 perckor teljesen elkészült.

A történet egy mondatban: az oroszok csökkenő politikai és világgazdasági súlyát, szankciók sújtotta gazdaságát le lehet becsülni, de amit az energetikában, a gázpiaci tárgyalásokban tudnak, az valami zseniális.

Hiába tiltakozott az Egyesült Államok és Nyugat-Európa egy része az orosz–német vezeték ellen, féltve például a szállításokból kimaradó ukránokat, az oroszok egy pár éves orosz–ukrán megállapodással elaltatták partnereiket, és végül mindent elértek, amit szerettek volna.

Kész a cső

A projektet irányító Nord Stream 2 AG már hétfőn közölte, hogy befejeződött a rendszer második vezetékének tengeri lefektetése, és immár csak a cső dániai és németországi szakaszának összekapcsolása van hátra. A vállalat úgy tervezi, hogy a létesítményt 2021 végéig fogják üzembe helyezni.

A Bloomberg amerikai hírügynökség szerdán, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Gazprom tervei szerint az Északi Áramlat 2 első vezetékén október 1-jén, mindkettőn pedig december 1-jén indul meg a gáz szállítása. Mindemellett a gáz európai ellátórendszerbe való eljutása továbbra is Németországtól függ.

Annyiba került, mint Paks 2

Korábbi közlése szerint a Gazprom azzal számol, hogy az Északi Áramlat 2 még ebben az évben 5,6 milliárd köbméter gázt fog szállítani. Az Ukrajnát elkerülő, 11 milliárd dolláros beruházás a duplájára, évi 110 milliárd köbméterre növeli a már meglévő Északi Áramlat kapacitását.

Ukrajna számára kulcskérdés, hogy Oroszország milyen útvonalon fogja szállítani a gázt. A Moszkva és Kijev között jelenleg érvényben lévő tranzitmegállapodás 2024-ben jár le. Az ukrán felet megillető tranzitdíj elérheti az évi 3 milliárd dollárt.

Ügyes, nagyon ügyes

A Gazprom és a Nyugat csatájáról itt írtunk részletesebben.

Az oroszok az Északi Áramlat 2 elkészültéig egyfajta „ki bírja tovább?” játékot játszottak, nem szállítottak kellő mennyiségben gázt Nyugatra, inkább a tárolóikat töltötték fel, jelezték, hogy nem érdemes velük kekeckedni.

A nyugati politikusok pedig egyszerre tartottak attól, hogy az Egyesült Államok nagyon beavatkozzon az európai energiapolitikába, de azért próbálták korholni is az oroszokat azért, mert fegyverként használják a gázt, és rontják Ukrajna pozícióit.

Úgy tűnik, hogy végül az oroszok tényleg ki tudják majd hagyni az ukránokat a tranzitból. Utóbbiak persze sokat tettek azért, hogy Moszkva ne szeressen üzletelni velük, lopások, perek, korrupciós ügyek színesítették a képet.

Az Északi Áramlat 2, vagy ahogy a szakmában csúfolják, a modern kori Molotov–Ribbentrop-paktum mindenesetre elérheti azt, hogy az Ukrajna költségvetésének jelentős hányadát kitevő gázszállításért négy év múlva már ne járjon pénz.

Mindez nekünk azért nem öröm Magyarországnak, mert az ukrán szakasz végén már Magyarország van, vagyis nekünk is járt tranzitdíj, ha keresztülment rajtunk a gáz (ez így tényleg nem hangzik jól, bocsánat).

Ellátásbiztonsági probléma mindenesetre nálunk nincs (az ukránoknál az is lesz), nekünk ugyanis van egy hosszú (10+5 éves szerződésünk, vannak alternatív útvonalaink), de ezzel a mostani fejleménnyel mi is csak félig lehetünk boldogok. Azért örülünk, mert ha az Északi Áramlat 2 megépülhetett, akkor aligha lesz gond a mi épülő útvonalunkkal, a szerb irányból jövő vezetékkel. Azért viszont kevésbé lelkesedhetünk, hogy Magyarország is kisebb tranzitbevételre számíthat.

Az Európát elaltató oroszok viszont elégedetten dőlhetnek hátra, mindent elértek, amit szerettek volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!