Boris Johnson Kijevbe utazik, és még a héten Putyinnal is szeretne beszélni

2022. február 1. – 05:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnába utazik Boris Johnson brit miniszterelnök kedden – írja az MTI a londoni kormányfői hivatal közlése alapján. Johnson Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyal az orosz-ukrán határon kialakult feszültségről.

Nagy-Britannia az ukrán szuverenitás elkötelezett támogatója, és a brit fegyveres erők 2015 óta 22 ezer ukrán katonának tartottak önvédelmi kiképzést. „A brit kormány mindemellett aktívan részt vesz az ukrajnai jogállamiság védelmében és a korrupció elleni fellépésben, erősítve Ukrajna képességét arra, hogy ellenálljon a rosszakaratú, antidemokratikus befolyásoknak” – olvasható a Downing Street közleményében.

London ezekre a célokra 88 millió font (38 milliárd forint) pluszpénzt hagyott jóvá. A támogatás céljai között szerepel annak elősegítése is, hogy Ukrajna csökkenthesse függését az orosz energiahordozó-szállításoktól.

A Downing Street megerősítette: Boris Johnson a héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni kíván telefonon.

A brit kormányfő kijelentette: minden ukránnak joga van arra, hogy maga döntse el, miként kormányozzák országát. „Nagy-Britannia barátként és demokratikus partnerként továbbra is kiáll Ukrajna szuverenitása mellett azokkal szemben, akik e szuverenitás megsemmisítésére törekszenek” – üzente Boris Johnson.

London arra ösztönzi Oroszországot, hogy „lépjen vissza egyet”, párbeszéd útján keressen diplomáciai megoldást, és kerülje a további vérontást.

Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Street 10 előtt – Fotó: Henry Nicholls / Reuters
Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Street 10 előtt – Fotó: Henry Nicholls / Reuters

A Downing Street már a hétvégén bejelentette, hogy Nagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában. A felajánlott csapaterősítés a Baltikumra összpontosítana: London például mérlegeli az Észtországban állomásozó brit katonai kontingens létszámának kétszeresére emelését, és védelmi fegyverzetet is küldene ebbe a balti köztársaságba. Nagy-Britannia jelenleg több mint 900 katonát állomásoztat Észtországban.

A brit miniszterelnök elrendelte, hogy a brit fegyveres erők készüljenek fel alakulatok kivezénylésére Európa egész területére már a következő napokban, annak biztosítására, hogy Nagy-Britannia képes legyen szárazföldi, tengeri és légi támogatást nyújtani NATO-szövetségeseinek.

Liz Truss külügyminiszter ugyanakkor kijelentette: „rendkívül valószínűtlen” brit harcoló alakulatok Ukrajnába küldése.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában szintén határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a NATO-erők Ukrajnában közvetlen fegyveres konfrontációba kerülhetnek-e az orosz hadsereggel. Stoltenberg is külön kiemelte: a NATO-nak nincsenek tervei arra, hogy harcoló alakulatokat küldjön Ukrajnába.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!