Kifejezetten nőt és fekete nőt szeretne Joe Biden az amerikai legfelsőbb bíróságba

2022. január 27. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden jelölheti az első fekete bírónőt az amerikai legfelsőbb bíróság tagjai közé – írja a BBC. A lehetséges jelöltek között emlegetik

  • Ketanji Brown Jacksont, aki Columbia kerület fellebbviteli bíróságának főügyésze,
  • Leondra Krugert, aki a kaliforniai legfelsőbb bíróság tagja, és
  • J. Michelle Childst a dél-karolinai szövetségi bíróság tagját is.

Az amerikai legfelsőbb bírók kinevezése életre szól, megválasztásuk esetén (amihez az elnök jelölésén kívül a szenátus jóváhagyása is szükséges) tehát visszavonulásukig vagy halálukig töltik be pozíciójukat.

A téma azután merült fel, hogy szerdán kiszivárgott, hogy valószínűsíthetően júniusban visszavonul a testület legidősebb liberális bírája, Stephen Breyer. A hírt Breyer egyelőre hivatalosan nem erősítette meg. A 83 éves legfelsőbb bírót 1994-ben Bill Clinton demokrata elnök nevezte ki, jelenleg a bírói testület legidősebb tagja.

Breyert az elmúlt hónapokban több demokrata politikus – köztük Alexandria Ocasio-Cortez – is nyilvánosan felszólította a lemondásra. Ha ugyanis Breyer széke nem demokrata elnökség alatt üresedne meg, az tovább billentené konzervatív irányba a testületet, hiszen egy republikánus elnök a liberális Breyer helyére értelemszerűen egy újabb konzervatív bírót jelölne, mint ahogy például Trump tette, amikor a 2020 szeptemberében elhunyt liberális Ruth Bader Ginsburg helyére a konzervatív Amy Coney Barrett került be a testületbe.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője legutóbbi sajtótájékoztatóján beszélt az elnök szándékairól:

„Az elnök kijelentette elkötelezettségét amellett, hogy egy fekete nőt jelöljön a legfelsőbb bíróság tagjai közé, és minden bizonnyal kitart emellett.”

Amennyiben Breyer valóban visszavonul, Biden potenciális jelöltjével a jelenlegi testületben a demokrata elnökök által kinevezett összes bíró nő lesz. Barack Obama 2009-ben Sonia Sotomayort, 2010-ben Elena Kagant jelölte a tisztségre. Sotomayor Puerto Ricó-i, Kagan orosz zsidó bevándorlók leszármazottjaként került az amerikai jogrendszer legmagasabb pozíciójába.

Legutóbb a választások előtt alig egy héttel szavazta meg az amerikai szenátus republikánus többsége Amy Coney Barrett kinevezését a legfelsőbb bíróság tagjai közé, jelenleg ő az egyetlen konzervatív bírónő a testületben. Barrettet a 2020-ben elhunyt liberális Ruth Bader Ginsburg helyére jelölte Trump.

Megválasztása kapcsán akkor azt írtuk:

„A legfelsőbb bíróságban már 6:3-as többségben vannak a republikánus elnökök által kinevezett bírák, amivel Donald Trump még akkor is akár évtizedekre meghatározhatja az Egyesült Államok legfontosabb társadalmi, politikai kérdéseiben döntő testületének ideológiai irányvonalát, ha jövő héten alulmarad az elnökválasztáson demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben.”

Biden jelöltjének kinevezése nem fog változtatni a legfelsőbb bíróság összetételének arányán. A konzervatív többégű testület eddig több fontos kérdésben is a demokrata elnök szándékaival ellentétes ítéletet hozott. Január 14-én például az elnök Covid-ellenes rendeletét vétózta meg a bíróság, miután a hat konzervatív bíró leszavazta azt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!