A Fox műsorvezetői elképesztően szoros kapcsolatban voltak Trumppal, a Capitolium ostromakor is üzentek neki

2022. január 10. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Fox News amerikai tévécsatorna műsorvezetői rendszeresen tanácsokat adtak Donald Trumpnak elnöksége idején, úgy, hogy semmilyen hivatalos tisztséget nem töltöttek be a Fehér Házban – derült ki a tavaly január 6-i capitoliumi zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság által most nyilvánosságra hozott üzenetváltásokból.

A Washington Post cikke szerint Stephanie Grisham, Donald Trump egykori sajtótitkára már korábban is beszélt arról, hogy a Fox News műsorvezetői közvetlen elérhetőséggel rendelkeztek Trumphoz, illetve a Fehér Házhoz, előfordult például olyan is, hogy bekapcsolták őket egy az Ovális Irodában zajló megbeszélésbe.

A korábbi sajtótitkár szerint Trump időnként beszélt arról, hogy a Fox műsorvezetői, Sean Hannity és Jeanine Pirro szerint ezt vagy azt kellene tennie az elnöknek. Grisham – aki a Capitolium január 6-i ostroma közepette mondott fel a fehér házi állásából, és azóta írt egy Trump-kritizáló könyvet – arról is beszélt, hogy a csatorna műsorvezetőinek beleszólásuk volt személyi kérdésekbe és kommunikációs stratégiákba is.

„Azt kell mondania a Capitoliumban lévő embereknek, hogy menjenek haza”

Most a vizsgálóbizottság nyilvánosságra hozott több üzenetet is azokból a beszélgetésekből, amik a Fox News műsorvezetői és Mark Meadows, Trump korábbi kabinetfőnöke között zajlottak. Ezekből világosan látszik, hogy a tévéseknek lényegében nem hivatalos tanácsadói státuszuk volt Trumpnál. A Capitolium elleni támadások kibontakozásakor Trump korábbi kabinetfőnöke sms-eket kapott a Fox műsorvezetőitől, Laura Ingrahamtől és Brian Kilmeade-től, valamint Sean Hannitytől.

„Mark, az elnöknek azt kell mondania a Capitoliumban lévő embereknek, hogy menjenek haza. (…) Ez mindannyiunknak fáj. Tönkreteszi az örökségét!” – írta Ingraham. A privát levelei azonban merőben eltértek attól, amit később, aznap este a műsorában mondott, amikor is elkezdte szépíteni az erőszakos incidenseket, és azt állította, a támadások ellentétesek Trump politikájával.

Egy másik műsorvezető, Brian Kilmeade sürgette Trump kabinetfőnökét, hogy az elnök „a tévében” hívja vissza a zavargókat, és azt is írta: „Mindent lerombol, amit elért.” Hannity pedig azt kérdezte Meadowstól: „Tudna nyilatkozni? Kérje meg az embereket, hogy hagyják el a Capitoliumot!” A bizottság által nyilvánosságra hozott más szövegekből kiderül, hogy Hannity tanácsokat is adott a Fehér Háznak az öt halálos áldozatot követelő támadások elő- és utóélete során is.

A 2020-as elnökválasztási kampány során Hannity többször felhívta Ronna McDaniel republikánus politikust és más Trump-szövetségeseket, hogy hangot adjon hónapok óta tartó aggodalmának, miszerint a kampány rossz irányba halad, és Trump veszíteni fog, ha nem változtat rajta.

Márciusban Tucker Carlson elrepült Trump privát mar-a-lagói klubjába, a floridai Palm Beachre, hogy figyelmeztesse az elnököt az akkor kibontakozó járvány súlyosságára. Carlson azt mondta Trumpnak, a Covid miatt elveszítheti a választást, de Trump akkor arról beszélt neki, a vírus nem olyan halálos, mint ahogy azt sokan állítják.

Egy korábbi magas rangú kormányzati tisztviselő, aki névtelenséget kérve beszélt a lapnak, azt mondta, Trump néha Hannityt és Lou Dobbsot, egy másik foxost is betárcsázta az Ovális Irodában tartott megbeszélésekre. A Trump közelében dolgozó fehér házi alkalmazottak arról is beszéltek, az elnökre nagy hatással voltak a Fox műsorai.

Alyssa Farah, a Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója szerint Trump hivatalos tanácsadóinak finoman szólva nem tetszett az, hogy az elnökre nagy hatással vannak a tévések. Attól tartottak, hogy a nem hivatalos tanácsaik „teljesen megváltoztathatják az elnök véleményét” egyes ügyekben – mondta. De Trump csapata is igyekezett befolyásolni a foxosokat, tudták, ha a műsorvezetőket rá tudják venni, hogy adásban is az ő érdekeik mentén beszéljenek, az segíthet az elnök befolyásolásában.

Az újságírónak közölnie kell a nyilvánossággal, ha szerepet játszott valamiben, amit kommentál

A Washington Postnak megszólaló egyik médiaszakember szerint mindezzel az a fő gond, hogy bár a nézők nagy része tudja, hogy Trump jó kapcsolatban állt a Foxszal, közel sem voltak tisztában azzal, hogy mennyire szoros volt ez a kapcsolat.

„Az újságíróknak és a médiának a hatalom nyilvános ellenőrzésére kellene törekednie, nem pedig arra, hogy a hatalmon lévőket magántanácsokkal lássa el – mondta. Egy műsorvezetőnek, még ha nem is tekinti magát újságírónak, közölnie kell a nyilvánossággal, ha szerepet játszott valamiben, amit kommentál” – tette hozzá.

Trump szóvivője egyelőre nem reagált a megkeresésre, és a Fox News szóvivője sem kívánt nyilatkozni.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Tucker Carlson, aki az Egyesült Államok egyik legnézettebb, nagy hatású politikai műsorának házigazdája, augusztusban Magyarországon járt, ahol megtekintette a magyar határvédelmi kerítést, fellépett a kormányzati pénzekkel kitömött Matthias Corvinus Collegium által szervezett MCC Feszten, és készített egy alákérdezős interjút Orbán Viktorral. Ez utóbbi miatt Trump is gratulált Orbánnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!