Az amerikaiak letartóztattak egy kolumbiai férfit a haiti elnök meggyilkolásának ügyében

2022. január 4. – 19:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai hatóságok letartóztattak egy kolumbiai férfit, akit azzal vádolnak, hogy köze volt Jovenel Moïse haiti elnök meggyilkolásához – jelentette kedden a Reuters amerikai bűnüldöző szervekre hivatkozva. Az MTI beszámolója szerint Mario Palacios, aki helyi idő szerint kedd délután áll Miamiban bíróság elé, a kolumbiai hadseregben is szolgált, és a hatóságok hétfőn, Panamában fogták el. Palaciost Jamaicából toloncolták ki, és éppen Kolumbiába tartott.

Tavaly júliusban otthonában ölték meg Jovenel Moïse haiti elnököt. A támadásban megsebesült az elnök felesége, Martine Moïse is, őt válságos állapotban szállították kórházba.

Haitin már mintegy 45 embert tartóztattak le a Moïse elleni merénylet ügyében, ám vádemelés egyelőre nem történt, a hatóságokat pedig több bírálat is érte, egyebek között azt vetik a szemükre, hogy befolyásolni próbálják a tanúkat, és megfélemlítik az ügyben közreműködőket.

Moïse elnök halála tovább mélyítette a karibi térség legszegényebb országában uralkodó belpolitikai zűrzavart. Hétfőn a haiti kormányfői hivatal azt közölte, hogy újév napján merényletet kíséreltek meg Ariel Henry miniszterelnök ellen is. A hivatal szerint „banditák és terroristák” voltak felelősek a merényletkísérletért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!