Fél éve saját házában ölték meg az elnököt, most a miniszterelnökre nyitottak tüzet Haitin a mise után

2022. január 3. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Merényletet kíséreltek meg Ariel Henry haiti miniszterelnök ellen újév napján. Henryra az újévi beszéde előtt, egy katedrális kapujában nyitottak tüzet fegyveresek. Az esetről készült videón látni, ahogy testőrei kimenekítik a miniszterelnököt, de így is van halálos áldozata a támadásnak.

A merényletkísérlet Gonaives városában történt, ahol a miniszterelnök biztonsági erői tűzharcba keveredtek egy fegyveres csoporttal, melynek tagjai korábban óva intették a politikust, hogy betegye lábát a városba – írja az MTI.

A templomban a közép-amerikai ország Franciaországtól kivívott függetlensége emlékére tartottak ünnepi misét, ezután mondta volna el újévi beszédét a miniszterelnök. Amint azonban kilépett kísérőivel és a biztonsági emberekkel a templom ajtaján, lövések dördültek. Mint a helyszíni videón látni, Henryt azonnal körbevették a biztonságiak, és sikerült sértetlenül kivinniük a miniszterelnököt. A lövések hangját ezután még sokáig hallani, amint a delegáció a rendőrségi és a saját járművek között menekül.

A helyi sajtó szerint a Saint-Charles-de-Borome katedrális előtti tűzpárbajnak egy halálos áldozata és két sebesültje van. A miniszterelnöknek több kísérőjével együtt sikerült fedezékbe vonulnia.

A kormányfői hivatal közlése szerint „banditák és terroristák” voltak felelősek a merényletkísérletért. Az elkövetők falak mögött rejtőzve nyitottak tüzet a kormányfőt kísérő járműoszlopra, és megfenyegették a helyi püspököt is, amikor körbevették a templomot. Henry a Twitteren köszönte meg Gonaives püspökének, hogy a városban kialakult feszült helyzet ellenére megtartotta a misét.

Haitin súlyos gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások. Több alkalommal papokat és apácákat hurcoltak el. A karibi térség legszegényebb országában júliusban saját rezidenciáján gyilkolták meg Jovenel Moise elnököt, majd augusztusban több mint 2200 emberéletet követelt a 7,2-es magnitúdójú földrengés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!