Kolumbiából és az Egyesült Államokból jöhettek Haiti elnökének gyilkosai

2021. július 9. – 05:46

frissítve

Kolumbiából és az Egyesült Államokból jöhettek Haiti elnökének gyilkosai
A rendőrség gyanúsítottakat visz be, akik körül tömeg gyúlt össze Port-au-Prince-ben július 8-án – Fotó: Valeria Baeriswyl / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Két amerikai és tizenöt kolumbiai állampolgárt tartóztattak le a haiti hatóságok a Jovenel Moise elnök elleni halálos merénylet miatt – írta az MTI León Charles haiti rendőrfőnök csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Charles hozzátette, hogy a merényletet végrehajtó kommandóban két amerikai állampolgár és 26 kolumbiai volt, az utóbbiak közül hárommal a rendőrség végzett, nyolc pedig szökésben van.

Szerda hajnalban ölték meg otthonában Jovenel Moïse haiti elnököt. A támadásban megsebesült az elnök felesége, Martine Moïse is, őt szerdán válságos állapotban szállították egy floridai kórházba. Az ABC információi szerint az özvegy karján és combján vannak lőtt sebek, illetve komoly hasüregi és kézfejsérülési sérüléseket szenvedett. Az orvosok válságosnak, de stabilnak minősítették az állapotát. A támadás alatt az elnök lánya, Jomarlie a testvére hálószobájában bújt el a merénylők elől, akik a személyzet két tagját megkötözték.

Mathias Pierre, Haiti választásokért felelős minisztere újságíróknak azt mondta, hogy az amerikai állampolgárok – akik közül az egyik, James Solages Kanada Port-Au-Prince-i nagykövetségén testőrként dolgozott – haiti származásúak.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma azt közölte, hogy tudnak a haiti-amerikaiak őrizetbevételéről, de egyelőre nem kívánják kommentálni a hírt. Kanada egyelőre nem reagált a bejelentésre. Korábbi hírek szerint az amerikaiak a kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) embereinek adták ki magukat, de Ned Price amerikai külügyi szóvivő ugyanakkor leszögezte, hogy a DEA érintettségével kapcsolatos híresztelések teljesen hamisak.

A tajvani nagykövetségre is behatoltak

A történtekkel párhuzamosan Tajvan pénteken bejelentette, hogy a haiti elnök meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás során 11 körözött gyanúsított betört a port-au-prince-i nagykövetségének területére.

A tajvani külügyminisztérium szóvivője, Joanne Ou azt mondta, hogy a gyilkosságot követően szerdán „biztonsági okokból” bezárták a nagykövetséget. Csütörtök hajnalban a nagykövetség biztonsági emberei felfedezték, hogy egy csapat fegyveres férfi betört a nagykövetség udvarára. A biztonsági személyzet azonnal értesítette a nagykövetség munkatársait és a rendőrséget.

A helyi kormány kérésére és a gyanúsítottak elfogása érdekében a nagykövetség engedélyt adott a rendőrségnek, hogy belépjen a diplomáciai képviselet területére. A nagykövetség honlapján közzétett nyilatkozatában az őrizetbe vett férfiakat zsoldosoknak és a merénylet gyanúsítottjainak nevezte. Állampolgárságukról nem esett szó.

A tajvani képviselet nem messze található attól a rezidenciától, ahol Moise elnököt meggyilkolták. Haiti egyike annak a 15 országnak a világon, amely Tajvant Kínai Köztársaságként, független országként ismeri el, és nem a Kínai Népköztársaságot.

Nyugalmazott kolumbiai katonák biztosan voltak

A kolumbiai védelmi minisztérium közlése szerint az őrizetbe vett kolumbiai állampolgárok közül hat az ország hadseregének nyugalmazott katonája. Diego Molano kolumbiai védelmi miniszter bejelentette, hogy Bogotá utasította a fegyveres erőket, vizsgálják ki az ügyet, és hozzátette, hogy az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezet is megkereste őket.

Luis Vargas kolumbiai rendőrfőnök együttműködéséről biztosította Haitit, leszögezve, hogy át fogják adni az érintettekkel kapcsolatos információkat Port-Au-Prince-nek.

A Le Nouvelliste című haiti újság hatósági forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy az elnökre egy tucat lövést adtak le, az irodáját és a hálószobáját pedig feldúlták.

A haiti alkotmány értelmében Moisét a legfelsőbb bíróság elnöke követné a poszton, ám ő a napokban belehalt a koronavírus-fertőzésbe, így egyelőre nem tudni, ki veszi át a meggyilkolt elnök helyét.

Mathias Pierre leszögezte, hogy a tervek szerint rendezik meg a szeptember 26-ára kitűzött parlamenti és elnökválasztást. Hozzátette: a voksolás elengedhetetlen a haiti politikai rendszer megszilárdításához, és már egyébként is dollármilliókat költöttek az előkészületekre.

Korábban Claude Joseph ügyvezető miniszterelnök azt mondta, az elnököt „angolul és spanyolul beszélő külföldiek” gyilkolták meg, Bocchit Edmond, Haiti washingtoni nagykövete szintén „külföldi zsoldosokat” nevezett meg a merénylet elkövetőiként.

Haitit politikai válság sújtja, Moisét – aki ellen nemrég erőszakos tüntetéseket is szerveztek – korrupció mellett azzal is vádolták, hogy bűnbandákkal áll kapcsolatban.

A meggyilkolt elnök egy ideje rendeleti úton kormányzott, ugyanis az országban nem tartottak választásokat, holott az ellenzék szerint az államfő mandátuma lejárt. Az országban az utóbbi években elharapózott a bűnözés is, a súlyos szegénységgel küzdő ország egyes részeit fegyveres csoportok ellenőrzik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!