Most egy Tienanmen téri megemlékezés miatt ítélték el Jimmy Lai hongkongi milliárdost

2021. december 9. – 06:04

Másolás

Vágólapra másolva

Elítélte a bíróság Jimmy Lai hongkongi milliárdost és médiamogult, illetve két társát az 1989-es Tienanmen téri események évfordulóján megtartott tavalyi megemlékezés miatt – írja az MTI a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lapra hivatkozva. A hongkongi rendőrség hosszú idő után tavaly először nem adott engedélyt az eseményre. A hatóságok a koronavírus-járványra hivatkoztak akkor és idén is.

Összesen 24 aktivista és politikus ellen emeltek vádat a megemlékezés miatt, többségük tíz hónapig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, néhányan pedig felfüggesztett büntetést kaptak. A 72 éves Jimmy Lai büntetéséről hétfőn dönt a bíróság. Lai tagadta, hogy másokat arra buzdított volna, hogy vegyenek részt a Hongkongban korábban minden év június 4-én megtartott, gyertyafényes megemlékezésen. A másik két vádlott szintén tagadta bűnösségét.

Jimmy Lait, a júniusban megszűnt Apple Daily nevű kormánykritikus és Peking-ellenes lap alapítóját még tavaly augusztusban vették őrizetbe a laphoz kötődő, kilenc másik emberrel – köztük Lai fiával – együtt a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. (Jimmy Lai szerepéről és az újság jelentőségéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.) Lait áprilisban 14 hónap börtönre ítélték Kínában, mert a bíróság szerint 2019-ben köze volt az autonóm város önállóságának megszüntetésére szervezett, Peking-ellenes tüntetésekhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!