Visszahódítaná Franciaországot a bevándorlóktól Éric Zemmour, pártot alapít a szélsőjobboldali elnökjelölt

2021. december 5. – 22:27

Visszahódítaná Franciaországot a bevándorlóktól Éric Zemmour, pártot alapít a szélsőjobboldali elnökjelölt
Éric Zemmour kampányrendezvénye 2021. december 5-én – Fotó: Christian Hartmann / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap többezres tömeg előtt tartotta meg kampányrendezvényét a radikális szélsőjobboldali nézeteiről ismert francia publicista, Éric Zemmour. Pár napja jelentette be, hogy elindul a 2022-es francia elnökválasztáson, és most már azt is lehet tudni, hogy Visszahódítás (Reconquete) néven pártot alapított.

Zemmour választási programja a bevándorlás és az iszlám vallás teljes elutasítására épül, mert szerinte mindkettő fenyegetés a francia népre, amely ezer éve itt van, és továbbra is otthon akarja magát érezni.

„A visszahódítás megkezdődött. A gazdaságunk, a biztonságunk, az identitásunk, a szuverenitásunk, a hazánk visszahódítása”

– fogalmazott beszédében az MTI beszámolója szerint.

„A zéró bevándorlás lesz politikánk egyértelmű célja” – jelentette ki. Azt ígérte, hogy ha elnöknek választják, minden illegális bevándorlót és külföldi bűnözőt azonnali hatállyal kiutasít az országból, a kettős állampolgárságú bűnözőket megfosztja francia állampolgárságuktól, a bevándorlással kapcsolatos kérdésekről pedig népszavazást ír ki. Azt is mondta, kivezetné Franciaországot a NATO katonai parancsnokságából.

A dzsihadisták a halálomat akarják

„Csaknem 15 ezren vagytok ma itt! 15 ezer francia, aki szembe megy a politikai korrektséggel, a szélsőbaloldal fenyegetéseivel és a média gyűlöletével” – mondta Zemmour a többezres tömegnek.

Éric Zemmour kampányrendezvénye 2021. december 5-én – Fotó: Julien De Rosa / AFP
Éric Zemmour kampányrendezvénye 2021. december 5-én – Fotó: Julien De Rosa / AFP

„Azt állítják rólam, hogy fasiszta, rasszista, nőgyűlölő vagyok” – folytatta az elnökjelölt, akit korábban is kétszer elítélték rasszista gyűlöletkeltés miatt.

„A politikai ellenfeleim a politikai halálomat kívánják. Az újságírók a társadalmi halálomra játszanak, és a dzsihadisták egyszerűen a halálomat akarják”

– fogalmazott, és azt állította, ő az egyetlen, aki szabadon gondolkodik, szabadon beszél, szabadon vitázik, szabadon mondja ki az igazságot a valóságról, miközben mások arról álmodnak, hogy betiltják a nagygyűlését és elítélnék.

A helyszíni tudósítások szerint Zemmour nagygyűlésén a tömeg egy része többször is rátámadt a helyszínről tudósító újságírókra és az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) nevű szervezet békésen tüntető aktivistáira.

Több csatorna felvétele szerint székeket dobáltak a tudósítók és a tüntetők felé, mielőtt a szervezők által megbízott biztonsági szolgálat emberei kimenekítették a megtámadott embereket. Korábban Párizsban a rendőrség szerint 2200-an, a szervezők szerint 10 ezren tüntette Eric Zemmour elnökjelöltsége ellen.

Szeptemberben Orbán meghívta Magyarországra

Éric Zemmour a Le Figaro című konzervatív napilap volt újságírója és a CNews hírcsatorna vitaműsorainak állandó meghívottja volt, aki két évtizede közismert médiaszemélyiség Franciaországban. Szeptemberben Orbán Viktor meghívására Magyarországra is ellátogatott. „Íme egy vezető, aki védi országa identitását, szuverenitását és a határait” – írta akkor Twitter-oldalán Zemmour.

A választási kampányát valójában már hónapokkal ezelőtt megkezdte, egyik fő témája Renaud Camus író elmélete a „nagy lakosságcseréről”, amely szerint a muzulmán bevándorlók lassanként kiszorítják az őslakosokat Európából.

A közvélemény-kutatások november elejéig még azt mutatták, hogy Zemmour a második fordulóba is bejuthat, maga mögé utasítva Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés jelöltjét. Néhány hete azonban Zemmour népszerűsége valamelyest visszaesett, és ha most tartanák az elnökválasztást, a felmérések szerint a szavazatok 14-15 százalékát kapná csak meg, és ez a harmadik helyre lenne elég.

A francia szélsőjobb új sztárját itt mutattuk be részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!