Megint a Japán-tengerbe csapódott egy észak-koreai rakéta

2021. október 19. – 06:04

Megint a Japán-tengerbe csapódott egy észak-koreai rakéta
Kim Dzsongun megtekint egy rakétaindítást Észak-Korea partjainál – Fotó: EYEPRESS NEWS / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Japán-tengerbe csapódott be az a ballisztikus rakéta, amelyet Észak-Korea lőtt ki kedden. A zárt kommunista rezsimben működő ország ezzel ismét megsértette a fegyverkezési programja miatt életben lévő nemzetközi szankciókat – írta a BBC. Akcióját Phenjan az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea hírszerzési főnökeinek szöuli találkozója elé időzítette.

Észak-Korea szeptemberben már több rakétát indított útnak, fenyegető jelzést küldve ezzel Japán és Dél-Korea felé is. Szeptember végén egy újfajta légvédelmi rakéta tesztjéről számolt be Phenjan. Igaz, az kérdés, hogy a teszt mennyire volt sikeres technikailag.

A japán külügyminiszter „nagyon sajnálatosnak” nevezte, hogy Észak-Korea az ENSZ szankciói ellenére folytatja rakétatesztjeit, amelyek miatt fokozódhat a fegyverkezési verseny a geopolitikailag érzékeny térségben.

Dél-Korea a közelmúltban saját, tengeralattjáróról indítható rakétáit mutatta be az elmúlt időszak egyik legkomolyabb védelmi fejlesztéseként. A kommunista államot alapító nagyapa unokája, Kim Dzsongun részben erre hivatkozva közölte, hogy országa nem akar háborút a megosztott Koreai-félszigeten, de az Egyesült Államok és szövetségesei miatt kénytelen erősíteni saját védelmét. Ennek kiemelt eleme az ország nukleáris rakétaállománya, amely szintén ellentétes az ENSZ szankcióival. A térség atomfegyver-mentesítése kulcskérdés, ám Phenjan és Washington ezzel kapcsolatos megbeszélései legutóbb is eredménytelenül zárultak.

A Magyarországnál alig egyharmaddal nagyobb területű, 25 milliós ország vezetése szerint nukleáris arzenál híján nem kapna elég garanciát az Egyesült Államoktól arra, hogy függetlensége a későbbiekben is biztosított lenne. Washington észak-koreai ügyekben illetékes főmegbízottja, Kim Sung a közelmúltban megismételte, hogy a Biden-kormányzat kész tárgyalni Észak-Korea küldöttségével előfeltételek nélkül, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások célja továbbra is Észak-Korea atomprogramjának végleges felszámolása lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!