Könnygázzal és vízágyúval próbálják oszlatni a védettségi igazolás ellen tüntetőket a trieszti kikötőnél

2021. október 18. – 13:17

Könnygázzal és vízágyúval próbálják oszlatni a védettségi igazolás ellen tüntetőket a trieszti kikötőnél
A trieszti kikötő munkásait vízágyúval oszlatják a rendőrök 2021. október 18-án – Fotó: Paolo Giovannin/MTI/EPA/ANSA/

Másolás

Vágólapra másolva

Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az olasz hatóságok a trieszti kikötő bejáratát elfoglaló tüntetők oszlatására hétfőn. Az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot napok óta a koronavírus elleni kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók bénították meg – írja az MTI.

Olasz médiabeszámolók szerint a rohamrendőrség reggel kilenc óra előtt kezdte meg az emberek oszlatását a kikötő négyes számú bejáratánál. A kezdetben több száz demonstráló ülősztrájkot folytatott. A tüntetőket pajzsokkal és vízágyúkkal a közeli parkoló területére próbálták átszorítani. Többeket kiemeltek és őrizetbe helyeztek. A vízágyúkat eleinte nem fordították egyenesen a tiltakozókra, akik a vízsugárban is a földön ülve maradtak. Azt kiabálták, hogy a munkások jogaiért küzdenek.

Az órák elteltével azonban a tömeg több ezresre duzzadt, a hatósági beavatkozás hírére oltásellenes csoportok, parlamenten kívüli politikai mozgalmak aktivistái és trieszti lakosok is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Azt közölték, hogy október 21-ig folytatják a sztrájkot. A rendőrség jelenleg is igyekszik feloszlatni a megmozdulást. Könnygázt és gumibotot is használnak az emberek visszaszorítására. A tüntetők a rendőri erőszak ellen is tiltakoznak.

Olasz rohamrendőrök próbálják feloszlatni a kikötői dolgozók tiltakozását Triesztben 2021. október 18-án – Fotó: Borut Zivulovic / Reuters
Olasz rohamrendőrök próbálják feloszlatni a kikötői dolgozók tiltakozását Triesztben 2021. október 18-án – Fotó: Borut Zivulovic / Reuters

A trieszti kikötő bejárata több mint három napja blokád alatt van: a dolgozók egy része az október 15-én bevezetett kötelezettség ellen tiltakozik, amelynek értelmében a munkavégzéshez legalább egy oltás, 48 óránként elvégzett negatív teszt vagy a betegségből való gyógyulás igazolása szükséges. Az intézkedés a jelenleg hatályban levő egészségügyi vészhelyzet december 31-i határidejéig érvényes.

A szakszervezet egy része szerint a védettségi kötelezettség a munkához való jogot korlátozza. A trieszti kikötőben dolgozó 950 emberből 380-an nem rendelkeznek védettséggel, mivel vagy egyetlen oltásban sem részesültek, vagy nem tesztelték magukat előre, vagy el nem fogadott keleti vakcinákkal oltották be őket. A blokád alatt a dolgozni akarókat beengedték a kikötőbe. A munkások egyik vezetője, Stefano Puzzer vasárnap a blokád befejezését szorgalmazta, de miután ez nem történt meg, lemondott.

Az olaszországi tüntetésekről ebben a cikkben írtunk részletesen. Az országban múlt pénteken vezették be azt a rendelkezést, ami számos munkahelyen lényegében kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást. Ha a dolgozók nem oltatják be magukat a koronavírus ellen, akkor fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A védettséget igazoló, úgynevezett Green Pass azoknak jár, akik már megkaptak legalább egy oltást, negatív lett a tesztjük, vagy nemrég gyógyultak meg a fertőzésből. Már a rendelkezés bevezetését is komoly tüntetések előzték meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!