Felfüggesztenék Sebastian Kurz bukott kancellár mentelmi jogát

2021. október 15. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár mentelmi jogának felfüggesztését kérték ügyészek – erősítette meg a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség, a WKStA pénteken. AZ MTI azt írta, hogy az osztrák parlament alsóháza várhatóan a soron következő üléseinek egyikén határoz az ügyben. A döntés meghozataláig szüneteltetik a 35 éves politikussal szembeni vizsgálatot – közölte a hatóság egyik szóvivője.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) parlamenti frakciója, amelyet Sebastian Kurz csütörtök óta vezet, üdvözölte a lépést, mert álláspontjuk szerint így hamarosan lehetővé válik a volt kancellár elleni vádak megdöntése.

A konzervatív politikus ellen két eljárás van folyamatban. Az egyikben az ügyészség azt vizsgálja, hogy miniszterelnökként hamis tanúvallomást tett-e a 2019 májusában kirobbant, a Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormányának bukásához vezető Ibiza-botrányt feltáró parlamenti vizsgálóbizottság előtt.

A másik ügyben az a gyanú merült fel vele és közvetlen környezetével szemben, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszíroztak a népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és kozmetikázott közvélemény-kutatásokat. Ebben az ügyben tíz ember ellen vizsgálódik a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség hűtlen kezelés és vesztegetés miatt. Sebastian Kurz tagadja a vádakat.

A WKStA múlt héten kezdett vizsgálatot az Osztrák Néppártot vezető politikus közvetlen környezetében. A koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, aki végül a szombat esti kormányülés után bejelentette, hogy lemond. Utódja Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter lett, már be is iktatták hivatalába.

Az osztrák kormányválságot okozó botrányról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!