A lengyel bíró, aki az igazságszolgáltatási rendszer megmentéséért küzd

2021. szeptember 15. – 12:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Börtönbe is kerülhet a lengyel ellenzéki mozgalom egyik vezetője. Igor Tuleya korábban bíróként dolgozott, de felfüggesztették állásából, mert ítéletei szembementek a kormány igazságügyi reformjaival, ami miatt országa egyik ikonjává vált.

Lengyelországban, Orbán Viktor legfontosabb európai szövetségesénél több jelentős politikai változás történt az elmúlt hónapokban, többek között szétszakadt a jobboldali koalíciós kormány, és megszavazták a médiatörvény átalakítását is, hogy a legnagyobb független televíziót elvehessék amerikai tulajdonosától. A legsúlyosabb konfliktus azonban az EU-val szemben zajlik, miután a júliusban nyilvánosságra hozott jogállamisági jelentés súlyos kifogásokat fogalmazott meg az igazságügyi rendszer átalakításával kapcsolatban. Az uniós határozat szerint a lengyel bíróságok függetlensége és pártatlansága nem biztosított, a PiS (Jog és Igazságosság párt) a rendszer fokozatos átszabásával az igazságszolgáltatás feletti politikai kontrollt és nyomásgyakorlás lehetőségét erősíti.

Igor Tuleya továbbra is tiltakozik az EU által is elítélt változások ellen – egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy Brüsszel a szavakon túl semmit sem tesz az ügyben. A Deutsche Welle riportja.

A videó a Deutsche Wellével való együttműködés keretében jelent meg a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!