A tálibok nem szeretnék, ha a nők és a férfiak együtt tanulnának az egyetemeken

2021. augusztus 29. – 18:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tálibok engedélyezik az afgán nőknek, hogy egyetemre járjanak, de a koedukált osztályok és csoportok indítását megtiltják – jelentette ki vasárnap a tálibok megbízott felsőoktatási minisztere.

Az AFP beszámolója alapján a hatalomra került tálibok azt ígérik, hogy ezúttal másképp fognak kormányozni, mint tették azt az 1990-es években, amikor a lányokat és nőket teljesen kizárták az oktatásból. „A saría törvények alapján az afgán férfiak és nők nem folytathatják vegyes környezetben a felsőoktatást” – jelentette ki Abdul Baki Hakkani, a tálibok megbízott felsőoktatási minisztere vasárnap.

Elmondta, hogy a tálibok „észszerű és iszlám tantervet” akarnak bevezetni, amely összhangban van a nemzeti és történelmi értékeikkel. A tervek szerint az általános és középiskolákban továbbra is elkülönítik a lányokat és a fiúkat. Ez nem nagy újdonság, Afganisztánban ez eddig is általános jelenségnek számított. A tálibok arra is ígéretet tettek, hogy tiszteletben tartják a nők jogait, de csak az iszlám törvények szigorú értelmezése alapján. A vasárnapi kabuli találkozón, amelyen más magas rangú tálib tisztviselők is részt vettek, csak férfiak voltak jelen. Az afganisztáni nőjogi küzdelmekről, és a kivívott eredményeikről ebben a cikkben írtunk részletesen.

A tálibok szavahihetőségét illetően sokan szkeptikusak, és attól tartanak, hogy az ígéreteiket nem fogják betartani. „A tálib felsőoktatási minisztérium csak férfi tanárokkal és diákokkal konzultált az egyetemek újraindításáról” – mondta egy oktató, aki az előző kormány idején egy városi egyetemen dolgozott.

A tálibok még nem jelentették be a kormányuk összetételét, ezzel megvárják, amíg augusztus 31-ig az amerikai és külföldi katonai erők távoznak az országból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!