A tálibok felszólították a nőket, hogy ne menjenek ki az utcára, mert a katonákat nem arra képezték, hogy tiszteljék őket

2021. augusztus 25. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tálibok felszólították a dolgozó afgán nőket, hogy ne menjenek az utcára, mert nincsenek biztonságban a fegyveres férfiak között – írta meg a CNN.

Zabíhulláh Mudzsáhid tálib szóvivő keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a nőknek nem kéne dolgozni járni, mert ha veszélybe kerülnek, az rossz fényt vet rájuk a nemzetközi közönség előtt, és nem azt üzeni, hogy hatalomra kerülésük óta toleránsak velük szemben.

Az utasítás ugyanazon a napon érkezett, amikor a Világbank zárolta az afganisztáni segély- és fejlesztési projektekre szánt összegeket, mert úgy ítélte meg, hogy a tálibok rossz hatással lesznek az ország jövőbeni fejlődésére, különös tekintettel a nők helyzetére.

Mudzsáhid szerint az otthon maradásra vonatkozó útmutatás ideiglenes, és lehetővé tenné számukra, hogy biztosíthassák, hogy „a nőkkel ne bánjanak tiszteletlenül” vagy hogy „ne adj' isten bántsák őket”. Elismerte, hogy az intézkedésre azért volt szükség, mert a tálib katonák „folyamatosan cserélődnek, és nincsenek kiképezve”.

Amikor a tálibok utoljára hatalmon voltak 1996 és 2001 között, megtiltották a nőknek, hogy dolgozzanak és hogy kísérő nélkül kimenjenek az utcára, és kötelezővé tették az egész testet és arcot eltakaró viseletet.

Az iszlamista csoport ugyan ragaszkodott hozzá, hogy mérsékeltebb korszak jön, a tálib vezetők azonban nem mutattak fel semmilyen biztosítékot, hogy az afgán nők jogait nem fogják csorbítani – írja a CNN. A tálibok által elfoglalt területeken az elmúlt napokban nem is a mérsékelt hozzáállás volt megfigyelhető: néhány órával azután, hogy elmenekült, felgyújtották Afganisztán első női polgármesterének házát, emellett szinte azonnal nekiálltak lefesteni az utcai hirdetéseken látható női arcképeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!