Épp időben menekült el Afganisztán egyik első női polgármestere, a tálibok pár óra múlva felgyújtották a lakását

A 27 éves Zarifa Ghafari volt az egyik első nő, aki egy város polgármestere lett Afganisztánban. A tálibok érkezése miatt neki is menekülnie kellett. Ez az ő esetében elég egyértelmű volt, miután polgármestersége idején az iszlamisták háromszor követtek el ellene merényletet. Mindegyiket szerencsésen túlélte.

Zarifa Ghafari mögött kemény évek állnak. Kabulban született, apja katona, anyja fizikus. Tizenkét éves korában a család vidékre költözött. Ghafari volt az egyetlen lány, aki az egy órányi gyalogútra lévő iskolába eljárt. Később Pakisztánban gazdaságtudományi szakon elvégezte az egyetemet, majd egy női egyesületeket támogató civil szervezetet és egy nőknek szóló rádióadót alapított.

2018-ban pályázat útján, egy alkalmassági teszt alapján választották ki a települések polgármestereit Afganisztánban. Egyrészt ezzel akarták csökkenteni a választások költségét, másrészt így próbálták elkerülni, hogy a tálibok megzavarják a választást. Ghafari a 35 ezer lakosú Maidan Shahr polgármestere lett, ami Wardak tartomány fővárosa. Ezzel ő lett a legfiatalabb polgármester Afganisztánban, és a kevés afganisztáni női polgármesterek egyike.

Amikor a hivatalát el akarta foglalni, akkor férfiak botokkal akarták megtámadni és kövekkel dobálták meg. Amikor másodszor próbálkozott birtokba venni hivatalát, akkor egy gépfegyveres csoport akadályozta meg ebben. Ghafari végül biztonsági okokból Kabulban maradt, és onnan irányította a város ügyeit. Maidan Shahrban létrehozott egy csak nők számára látogatható piacot, így tudott munkahelyeket teremteni a helyi nőknek. Több merényletet próbáltak meg elkövetni ellene, apját 2020. november 5-én fegyveresek ölték meg.

Egyértelmű volt, hogy a tálibok előretörése után neki is menekülni kell az országból. A német Bild Ghafari üzenetei alapján rekonstruálta kijutásukat az országból.

Ghafarinak augusztus 15-én vasárnap több órát kellett járkálnia Kabulban, amíg nagy nehezen pénzt tudott váltani, hogy majd vízumot és repülőjegyet szerezzen. Az üzletek nagy része ekkor már zárva volt.

Vasárnap éjszaka hagyták el a lakásukat. Az anyjával és öt testvérével együtt egy barátjuknál rejtőztek el. A tálibok egyre közelebb értek a városközponthoz, a város egyre több negyedét vonták az ellenőrzésük alá. Akkor tört ki igazán a pánik a városban, mikor az emberek megtudták, hogy polgári gépek már nem szállhatnak fel a kabuli repülőtérről.

Utólag jó döntésnek bizonyult, hogy Ghafariék vasárnap a barátaikhoz menekültek. A nő hétfőn reggel tudta meg, hogy a tálibok őt keresve a lakásukban jártak, ahol mindent összetörtek, majd felgyújtották az otthonukat, és elvitték az autóját.

Sok-sok telefonálás után Ghafari megtudta, hogy ő és a férje rajta vannak egy német kimenekítési listán. Ehhez azonban a kabuli repülőtér katonai termináljához kellett volna eljutniuk.

Ez azonban lehetetlennek látszott. A tálibok addigra lezárták az utakat, és az ellenőrzőpontokon az afgánokat már nem engedték át. Azt is tudták, hogy lehetetlen bejutni a repülőtérre, amelynek bejárata előtt hatalmas tömeg tolongott, amelyet a biztonsági erők villanógránátokkal és a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel próbálnak visszaszorítani.

A családnak végül a délutáni ima idején sikerült kimenekülnie a városból. Segítőik két autóval vitték el őket a repülőtérre. Ott azonban nem tudták átverekedni magukat a tömegen, hogy a katonai repülőtér közelébe jussanak, és legalább meg tudjanak szólítani egy német katonát azzal, hogy ők rajta vannak a kimenekítési listán.

Ghafari ekkor felhívta egy ismerősét a török nagykövetségen, aki küldött értük egy autót, amivel sikerült bejutniuk a reptér lezárt területére. Itt országonként zónákra osztották a területet, de Ghafariék nem tudtak átjutni a német evakuálási területre, a katonák nem engedték át őket.

Végül ebből a zónából jutottak föl egy gépre szerdán, amelyik Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba vitte őket. Onnan Isztambulba repültek. Ghafari innen azt írta: halál fáradtak, öt napja alig ettek és ittak valamit, de most már a szállásukra tartanak.