A tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát

2021. augusztus 13. – 06:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tálibok újabb várost foglaltak el Afganisztánban, most az ország második legnépesebb városát, Kandahárt, írja az MTI.

Csütörtökön két tartományi székhely, Gazni és Herát városa került a tálibok kezére, ezzel pedig a becslések szerint Afganisztán területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik.

Tálib harcosok Herat városában 2021. augusztus 13-án – Fotó: AFP
Tálib harcosok Herat városában 2021. augusztus 13-án – Fotó: AFP

A Reutersnek megszólalt egy meg nem nevezett amerikai védelmi tisztségviselő, aki szerint harminc napon belül körülzárhatják, kilencven napon belül pedig Kabult is elfoglalhatják a tálibok.

Afganisztánban a tálib felkelők májusban átfogó offenzívát indítottak a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból, és Joe Biden elnök nemrég közölte, hogy az amerikai csapatok várhatóan augusztus 31-ig fejezik be kivonulásukat Afganisztánból. A tálibok azóta nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket. A tálibok a múlt péntek óta már 11 tartományi székhelyet foglaltak el a 34 közül. A béketárgyalások szeptember óta tartanak, a kormány most felajánlotta a hatalom megosztását a béke érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!