Amerika szerint a média szabadságát és a lengyelországi befektetéseket is veszélyezteti az új lengyel médiatörvény

2021. augusztus 12. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken, amerikai külügyminiszter felhívta Lengyelország figyelmét, hogy az Amerikai Egyesült Államokat „mélységesen nyugtalanítja” a lengyel vezetés által szerda este elfogadott médiatörvény, írja a Reuters.

A külügyminiszter szerint az elfogadott törvényjavaslat Lengyelország legnézettebb független híradóját és az egyik legnagyobb amerikai befektetést célozta meg az országban. Kiemelte, ha a TVN24 engedélyét nem újítják meg, az egyben a jövőbeli lengyelországi beruházásokat is veszélyezteti Washington részéről.

„Ez a jogszabálytervezet veszélyezteti a média szabadságát, illetve alááshatja Lengyelország erős befektetői körét is”

– fogalmazott.

Szerda este a lengyel alsóház elfogadta az ország médiatörvényének módosítását, ami megvonná a médiaszolgáltatási engedélyt olyan cégektől, amik az Európai Gazdasági Térségen kívüli jogi személytől függenek.

A döntést az ellenzék az amerikai tulajdonban álló TVN24 hírcsatorna elleni támadásnak veszi. A csatorna 2017 óta az amerikai Discovery tulajdonában áll. A döntés azért érdekes, mert éppen szerdán lépett ki a kormánykoalícióból az Egyetértés nevű kisebb párt. A szakadás ellenére a Jog és Igazságosság (PiS) vezette frakciónak sikerült keresztülvinnie a médiatörvény módosítását.

Az Egyetértés szorgalmazta azt is, hogy a kormánypárt enyhítsen a médiatörvény szerdán a parlament elé kerülő tervezett módosításain, melyek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szólnak. A törvényjavaslatot Jarosław Gowin miniszterelnök-helyettes is ellenezte. Miután azonban Gowin szembement a kormánypárt javaslatával, Mateusz Morawiecki miniszterelnök kedden kezdeményezte a leváltását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!