A zaklatási vádak nyomán bejelentette lemondását New York kormányzója, Andrew Cuomo

2021. augusztus 10. – 18:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Keddi sajtótájékoztatóján bejelentette lemondását New York állam demokrata kormányzója, a tisztséget több mint tíz éve betöltő Andrew Cuomo, miután múlt héten a New York-i főügyész arról beszélt, hogy egy átfogó vizsgálat alapján Cuomo több nőt is szexuálisan zaklatott. Joe Biden amerikai elnök akkor kijelentette, hogy Cuomónak le kellene mondania, ez pedig most meg is történt. A kormányzó lemondása tizennégy nap múlva válik hivatalossá, a posztját pedig az eddigi helyettese, Kathy Hochul tölti majd be, aki New York állam első női kormányzója lesz.

Mivel vádolták meg Andrew Cuomót?

A New York-i főügyész, Letitia James múlt heti bejelentésében azt mondta, hogy Cuomo beleegyezésük nélkül fogdosott nőket, szexuális utalású megjegyzéseket tett, és ezzel „ellenséges munkahelyi környezetet teremtett számukra”. A saját közvetlen munkatársain kívül Cuomo a védelmét ellátó egyik nővel és másokkal is hasonlóan viselkedett. A jelentésben összesen 11 nő vádolta zaklatással Cuomót, és az ügyészek szerint különböző mértékben mindegyikük állításait megerősítették.

A jelentés szerint Cuomo tagadta azokat az állításokat, amiket az ellene valló nők mondtak, de a vizsgálat alatt megszerzett bizonyítékok ellene szóltak. Összesen 179 embert hallgattak ki, a bizonyítékok pedig James szerint „nagyon aggasztó, de világos képet” festettek. Cuomo később tévébeszédben reagált az ügyészségi jelentésre, melynek tagadta a megállapításait. Szerinte a tények nagyon máshogy voltak, mint ahogy lefestik a jelentésben, és azt üzente a New York-iaknak, hogy „soha nem értem senkihez illetlenül vagy tettem illetlen szexuális közeledést.” Azt mondta, hogy ügyvédje mindegyik vádra egyenként reagált a honlapján.

Fotó: Spencer Platt / POOL / AFP
Fotó: Spencer Platt / POOL / AFP

Cuomót év elején egymás után több nő vádolta meg erőszakos közeledéssel, szexuális utalásokkal. Mint írtuk, két egykori munkatársa közül Lindsey Boylan hosszú esszében számolt be Cuomo visszatérő és agresszív közeledéseiről, illetlen érintéseiről, a kormányzati gépen javasolt vetkőzős pókerről. Charlotte Bennettet pedig a dörgölőzni próbálkozó politikus állandóan arról próbálta faggatni, hogy volt-e már idősebb férfival, vagy mennyire monogám a kapcsolataiban. Anna Rich esküvői fotós szerint pedig egy lagzin a politikus előbb a hátához ért, majd megérintette az arcát is, végül arra kérte, hogy csókolja meg.

A 63 éves Cuomo akkor is tagadta, hogy bárkit is helytelenül érintett volna meg, de elnézést kért, ha mozdulatait félreértelmezték. Számos politikus, köztük demokrata párttársai közül is többen lemondásra szólították fel Cuomót, akiről egy másik főügyészi vizsgálat azt állapította meg, hogy a koronavírus-járvány első hulláma alatt a valós számoknál jelentősen kevesebb halálesetet jelentett a hivatala az idősotthonokban.

Miről beszélt Cuomo a keddi sajtótájékoztatón?

A kirobbant botrány nyomán a demokrata politikus nem meglepő módon a szexuális zaklatásos vádakra reagált először, mint mondta, a múlt heti bejelentés kapcsán mindenki csak azt látta, hogy tizenegy nőt zaklatott szexuálisan, amin teljesen jogosan fel is háborodtak. Szerinte ugyanakkor ez a felháborodás nem volt megalapozott, az ügyvédei ugyanis az elmúlt napokban komoly tévedéseket és problémákat tártak fel a jelentésben.

Mint mondta, ez minden New York-i számára fontos fejlemény, ha ugyanis az igazságszolgáltatás részrehajló, az mindenkit érint, nem csak azokat, akik közvetlenül kapcsolódnak az ügyhöz. Cuomo továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a legkomolyabb vádak teljesen alaptalanok, és bár azt hozzátette, hogy az őt vádoló nőket minden bizonnyal megsértette, hosszasan fejtegette, hogy ő csak barátságos gesztusnak szánta azokat a dolgokat, amiket ők zaklatásnak vettek.

Cuomo ennek ellenére azt mondta, vállalja a felelősséget a tetteiért, de rögtön utána újabb hosszas magyarázkodásba fogott arról, hogy neki egyszerűen ilyen a természete, mindig is ilyen volt, és mióta az eszét tudja, így viselkedett férfiakkal és nőkkel is. A kormányzó végül arra a következtetésre jutott, hogy az elmúlt évtizedekben máshová került az a vonal, amit már nem illik átlépni, ő pedig egyszerűen nem tudta követni a generációs változásokat – pedig erre lett volna szükség. Cuomo azt is elmondta, hogy mindig kényesen odafigyelt arra, hogy sokszínű adminisztrációt építsen, és azt mondta, New Yorkban több nő van vezető pozícióban, mint bármelyik elődje idején.

Cuomo végül azt mondta, hogy a legjobb, amit most tehet az, hogy hátralép, ezért ezt is fogja tenni. Mint kiderült, utódja eddigi helyettese, Kathy Hochul lesz, az átmenetről pedig azt mondta, hogy teljesen zökkenőmentesnek kell lennie, de hozzátette, hogy Hochul okos és rátermett, így emiatt nem aggódik. A kormányzó arról is beszélt, hogy ha a mostani botrány elhúzódik, az több millió dollárba fog kerülni az adófizetőknek olyankor, amikor a pénzt a járvány elleni védelemre is lehetne költeni. Mint mondta, nem akarja, hogy terhére legyen az államnak, és azért döntött a lemondás mellett, mert minden erejével támogatni akarja a New York-i lakosokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!