Rekordkevés mennyiségű DNS vizsgálatával oldottak meg egy 32 éves Las Vegas-i gyilkossági ügyet

2021. július 23. – 21:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordkevés, mindössze 15 emberi sejtnek megfelelő mennyiségű DNS alapján megtalálták egy Las Vegasban 1989-ben meggyilkolt lány gyilkosát – írta a BBC.

Az akkor 14 éves Stephanie Isaacson meggyilkolásának ügye addig számított „döglött aktának”, amíg a modern technológia lehetővé nem tette, hogy megvizsgálják azt a minimális DNS-t – 15 emberi sejtnek megfelelő mennyiséget –, amennyit az elkövető hagyott hátra. A rendőrség szerdai bejelentése szerint genomszekvenálással és nyilvános családfaadatok segítségével azonosították a gyanúsítottat.

A szerdai sajtótájékoztatón az áldozat édesanyjának közleményét is felolvasták, amelyben azt írta, sose hitte, hogy egyszer megoldják az ügyet. Harminckét évvel ezelőtt Stephanie holttestét a mellett a Las Vegas-i út mellett találták meg, amelyen iskolába szokott járni. Megtámadták és megfojtották.

DNS-vizsgálat – Fotó: FRANK MOLTER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
DNS-vizsgálat – Fotó: FRANK MOLTER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A rendőrség idén, egy helyi lakos adománya után nyitotta fel az aktát. A meglévő DNS-mintákat az Othramnek, egy texasi székhelyű genomszekvenáló laboratóriumnak adták át. A szokásos DNS-vizsgálathoz az ügyfelektől 750-1000 nanogramm mintát kérnek. A mintákat nyilvános weboldalakra töltik fel, amelyek családfakutatásra vagy betegségekre szakosodtak. Bűnügyi helyszíneken előfordul, hogy csak néhány nanogramm DNS-t találnak, ebben az esetben mindössze 0,12 nanogramm állt rendelkezésre.

Az Ancestry.com és a 23andMe nyilvános adatbázisai alapján a szakértők így is azonosítani tudták a gyanúsított unokatestvérét. Végül a minta alapján megtalálták Darren Roy Marchandot. A férfi DNS-e egy 1986-os gyilkossági ügy miatt már szerepelt a nyilvántartásban, ezzel erősítették meg az egyezést. Marchandot sose ítélték el, 1995-ben öngyilkos lett.

A kislány gyilkosának felkutatásához ugyanazt a technológiát használták, mint amivel 2018-ban a hírhedt Golden State-i sorozatgyilkost, Joseph James DeAngelót is azonosították. „Óriási mérföldkőhöz érkeztünk. Ha ilyen kis mennyiségű DNS alapján információhoz juthatunk, sok más, megoldhatatlannak tartott esetet is újranyithatunk” – mondta a BBC-nek David Mittelman, az Othram ügyvezetője. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!