Jégkrémválság Izraelben: a Ben & Jerry’s nem lesz többé kapható a megszállt területeken, a kormány kiakadt

2021. július 20. – 21:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szabályos diplomáciai csörte alakult ki a Ben & Jerry’s jégkrémmárka gyártója és Izrael állam között, számolt be a Guardian. Miután a jégkrémes cég hétfőn bejelentette, hogy nem árulja többé termékeit az izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, az izraeli miniszterelnök kedden visszaszólt. Naftali Bennett azt üzente a Ben & Jerry’snek és anyacégének, az Unilevernek, hogy ennek „komoly következményei lesznek”.

A Ben & Jerry’s politikailag igencsak aktív márka, többek között klímaügyekkel foglalkoznak, és a Black Lives Matter mellett is állást foglaltak. Mivel prominens, már-már emblematikusnak számító amerikai márkáról beszélünk, nem csoda, hogy a mostani kiállásuk az izraeli telepesprogram ellen komoly hullámokat ver. Az 1967-es háborúban Izrael által elfoglalt földterületeken 700 000 izraeli él, az általuk alkotott telepeket a nemzetközi közösség többsége illegálisnak tartja, és a palesztinokkal való békekötés akadályának tekinti. Az ENSZ különmegbízottja nemrég keményen kritizálta Izraelt, azt mondta, a telepespolitikájuk „háborús bűncselekménnyel ér fel”.

Naftali Bennett hivatala kedden közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy a miniszterelnök beszélt az Unilever vezérigazgatójával, Alan Jope-pal az általa „egyértelműen Izrael-ellenesnek” nevezett lépésről. Hozzátették: a Ben & Jerry’s akciójának „súlyos jogi és egyéb következményei lesznek, és hogy [Izrael] agresszívan fog fellépni minden, az állampolgárai ellen irányuló bojkottakcióval szemben”. Az izraeli külügyminisztérium szintén elítélte a döntést, amely szerintük „szélsőségesen Izrael-ellenes csoportok folyamatos és agresszív nyomásának való behódolás”, és azt közölte, hogy a vállalat „gazdasági terrorizmussal” működik együtt.

A Ben & Jerry's honlapján azzal indokolta döntését, hogy a vezetés osztja a cég rajongói és megbízható partnerei felől érkező aggályokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a megszállt palesztin területeken történő értékesítés „nincs összhangban” a márka értékeivel. Ennek folyományaként a cég tájékoztatta izraeli partnerét, hogy a jövő év végén lejáró licencszerződést nem újítja meg. A vállalat azt tervezi, hogy továbbra is értékesíti termékeit Izraelben, de más megállapodás keretében.

A brit Unilever 2000-ben vásárolta fel a Ben & Jerry'st. A tranzakcióra azzal a feltétellel került sor, hogy a multicég nagyobb önállóságot biztosít a vermonti székhelyű fagylaltgyártónak, mint más leányvállalatainak, hogy a cég megőrizhesse „kultúráját és társadalmi küldetését”.

Egy izraeli politikai forrás a Haárec hírügynökségnek arról beszélt: félő, hogy más vállalatok is követni fogják a Ben & Jerry's példáját a BDS mozgalom nyomására – ez egy palesztin vezetésű kezdeményezés, amely bojkottot, tőkekivonást és szankciókat szorgalmaz izraeli intézmények és vállalkozások ellen, és amelyet sok izraeli antiszemitaként tart számon.

Az elmúlt években több más nemzetközi nagyvállalat és befektető is kivonult az Izrael által megszállt palesztin területekről, vagy bojkottot kezdeményezett a telepépítésben részt vevő vállalatokkal szemben. A legismertebb példa az Airbnb volt, amely 2018-ban bejelentette, hogy törli a ciszjordániai településeken található apartmanokat a felületéről, ám végül visszavonta a döntését. A legnagyobb norvég nyugdíjalap (KLP) ennél tovább merészkedett, amikor nemrég bejelentette, hogy felmondta az együttműködést az Altice Europe és az Alstom francia, illetve a Motorola amerikai vállalatokkal, továbbá 13 másik céggel, mert kapcsolatba hozhatók Izrael ciszjordániai telepesprogramjával.

Az EU pedig 2019-ben úgy döntött, hogy az izraeli településeken készült termékek esetében a tagállamoknak kötelező feltüntetni a címkén a pontos származási helyet.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!