120 embert tartoztattak le Grúziában, miután halálra vertek egy újságírót a Pride-ellenes tüntetésen
2021. július 17. – 18:48
frissítve
120 embert vettek őrizetbe Grúziában azzal kapcsolatban, hogy két hete erőszakba torkolt a helyi Pride-felvonulás elleni tüntetés – erősítette meg szombaton Irakli Garibasvili kormányfő, aki szerint mielőbb ki kell vizsgálni az összes körülményt és felelősségre kell vonni az elkövetőket.
A homofób ellentüntetők és aktivisták Grúzia fővárosában megbénították a forgalmat, és több, a történésekről tudósító, „LMBTQ-propagandistának” bélyegzett újságírót megvertek. Alexander Laskaravát, a TV Pirveli operatőrét az egyik munkatársa szerint mintegy húszan rohanták le. Az operatőr kórházba került, négy nappal később pedig belehalt a sérüléseibe.
A felvonulást szervező Tbilisi Pride nevű aktivistacsoport végül lemondta az eseményt, mert a hatóságok nem tudták garantálni a résztvevők biztonságát. Korábban a grúz kormány arra kérte a szervezőket, mondják le a tervezett felvonulást, mert az túl nagy kockázatot jelent a résztvevők számára. Ezzel párhuzamosan Irakli Garibasvili miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a Pride-felvonulás szervezői mögött „revansista és radikális csoportok” és főleg az egykori grúz elnök, Mihail Sakasvili támogatói állnak.
A Pride szervezői szerint viszont épp a kormány hirdetett „háborút a civil társadalom, a demokratikus értékek és az európai fejlődés” ellen a „szégyenteljes, kegyetlen, államellenes és nyugatellenes” lépéseivel. „Nem mehetünk úgy ki az utcára, hogy az állam támogatta csoportok, valamint a grúz ortodox egyház és más, oroszpárti csapatok szítják az erőszakot. Nem kockáztathatjuk emberek életét!” – írták közleményükben. (via MTI)