Erőszakba fulladt az ellentüntetés, lefújták a Pride-felvonulást Grúzia fővárosában

2021. július 5. – 14:55

frissítve

Erőszakba fulladt az ellentüntetés, lefújták a Pride-felvonulást Grúzia fővárosában
Tüntetők a Pride-ellenes demonstráción Tbilisziben – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Erőszakba fulladt az ellentüntetés, emiatt lemondták a tervezett Pride-felvonulást a grúz fővárosban, Tbilisziben, írja az AFP. A szervezők által kiadott közlemény szerint bár a grúz kormánynak minden eszköze megvolt arra, hogy megvédje a tervezett menet résztvevőit az ellentüntetőktől, a rendőrség nem avatkozott be aktívan az erőszakos ellentüntetésbe, így nem látják biztosítottnak a Pride résztvevőinek biztonságát.

Az Mtavari független grúz televízió arról számolt be, hogy több tudósítójukat és operatőrüket is megverték a melegellenes hétfői tüntetésen. A tbiliszi Kashveti-templom körül gyülekező csoportok több újságírót is megtámadtak, a csatorna szerint azonban a rendőrség vagy későn ért oda a támadás helyszínére, vagy nem is lépett közbe a sajtó munkatársainak védelmében.

Szivárványzászlót égetnek a hétfői melegellenes tüntetésen Tbilisziben – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters
Szivárványzászlót égetnek a hétfői melegellenes tüntetésen Tbilisziben – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters

Korábban a grúz kormány arra kérte a Tbilisi Pride szervezőit, mondják le a tervezett felvonulást, mert az „túl nagy kockázatot jelent a résztvevők számára, melyeket többször is hangsúlyoztak a szervezők felé”. Ezzel párhuzamosan Grúzia miniszterelnöke, Irakli Garibasvili úgy nyilatkozott, hogy a Pride-felvonulás szervezői mögött „revansista és radikális csoportok” és főleg az egykori grúz elnök, Mihail Sakasvili támogatói állnak:

„Polgári engedetlenséget és káoszt akarnak okozni, amit természetesen nem fogunk megengedni.”

A Pride szervezői szerint viszont épp a kormány hirdetett „háborút a civil társadalom, a demokratikus értékek és az európai fejlődés” ellen a „szégyenteljes, kegyetlen, államellenes és nyugatellenes” lépéseivel.

„Nem mehetünk úgy ki az utcára, hogy az állam támogatta csoportok, valamint a grúz ortodox egyház és más, oroszpárti csapatok szítják az erőszakot. Nem kockáztathatjuk emberek életét!”

– írják közleményükben.

Korábban az MTI arról írt, hogy hétfő délelőtt erőszakos csoportok megrohamozták és feldúlták a Tbilisi Pride irodáját, éppen a tervezett felvonulás előtt. Az aktivisták szerint a támadás során összetört több felszerelésük is, a betörésről pedig videókat is közöltek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!