Meghalt az operatőr, akit megvertek a grúziai Pride ellen tüntetők

2021. július 11. – 20:10

Meghalt az operatőr, akit megvertek a grúziai Pride ellen tüntetők
Vasárnap megmozdulást tartottak Tbilisziben Lashkarava halála és a megtámadott aktivisták és újságírók miatt – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Július elején öt napon át Pride-eseményeket tartottak volna Tbilisziben, Grúzia fővárosában, de hétfőn erőszakba fulladt a Pride ellen rendezett tüntetés, ezért a szervezők végül nem tartották meg a rendezvénysorozatot.

Az ellentüntetésről több médium is tudósított, és az erőszakos tömeg több újságírót is bántalmazott. Lekso Lashkarava, a TV Pirveli operatőre épp a rendezvényről forgatott, mikor résztvevők megtámadták. A BBC azt írja, hogy hétfőn több fejsérüléssel került kórházba, de nem tartották bent megfigyelésre. Vasárnap, hat nappal később holtan találták.

Alexander Lashkarava, miután megverték a Pride ellenes tüntetésen – Fotó: TV Pirveli / Reuters
Alexander Lashkarava, miután megverték a Pride ellenes tüntetésen – Fotó: TV Pirveli / Reuters

A hatóságok közleménye szerint négy embert őrizetbe vettek Lashkarava halálával összefüggésben.

Az eseményen több mint ötven újságíró sérült meg. Lashkarava főnöke azt mondta, hogy mikor pénteken utoljára látta, a férfi fájdalmakra panaszkodott. A rendőrség még nem osztotta meg a halál okát, de megkezdték a nyomozást.

Irakli Ghaibashvili miniszterelnök elképzelhetetlen tragédiaként beszélt az operatőr haláláról, de őt és kormányát több oldalról is lemondásra szólították fel, mert sokak szerint nem tettek eleget az újságírók és az LMBTQ+ közösség védelmében.

A grúz média képviselői is részt vettek a vasárnapi megemlékezésen – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters
A grúz média képviselői is részt vettek a vasárnapi megemlékezésen – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters

Sőt, a sajtó néhány munkatársa azzal vádolja a kormányt, hogy az elmúlt időszakban az újságírók elleni erőszakra buzdította az embereket. Két tüntetést is szerveznek a kormány ellen, az egyiket médiumok képviselői kezdeményezték.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!