Salvini: A nemzeti érdeknek minden mást felül kell múlnia

2021. július 4. – 20:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Igent mondunk Európára, igent az atlanti szövetségre, igent a NATO-ra, de főszereplőként, nem pedig utolsóként a sorban, ahogyan egyesek bennünket látni szeretnének” – mondta a Liga és európai szövetségesei nevében Matteo Salvini, a párt vezetője, amikor vasárnap az uniós tagországok 16 pártjának Európa jövőjéről aláírt közös nyilatkozatáról beszélt.

A Liga vezetője hangoztatta, hogy pártja továbbra is támogatja a Mario Draghi által vezetett római kormányt, amelynek február óta a tagja. Hozzátette azonban: „nem támogatjuk azokat a Brüsszelben tanulmányozott reformokat, amelyek kárt okoznak Olaszországnak”. Szerinte téved, aki azt hiszi, hogy vissza lehet térni a koronavírus-járvány előtti szigorú gazdasági-pénzügyi politikához.

„Nem azért, mert euroszkeptikusok vagy szuverenisták vagyunk, egyszerűen azért, mert a jelenlegi válsághelyzetben a nemzeti érdeknek minden mást felül kell múlnia”

– idézi az MTI a politikus nyilatkozatát.

A jobboldali politikus arról is beszélt: az identitásra, szabadságra, családra, népekre, fejlődésre épülő Európában hisz, ahol kevesebb az adó, kevesebb a bürokrácia, jobban működik az igazságügy, és ahol nem létezik „vad, szabályok nélküli bevándorlás”.

Matteo Salvini a dél-olasz Puglia tartományban a Liga által kezdeményezett igazságügyi népszavazás aláírásgyűjtési kampányán vesz részt, ahol azokra a kommentárokra reagált, amelyek a pénteken 16 európai párt által aláírt, Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatot követték.

Az aláírókhoz a Liga mellett csatlakozott például a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), a francia Nemzeti Tömörülés (RN), valamint magyar részről a Fidesz is. A dokumentum aláírói kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot. Salvini pár napja úgy fogalmazott, hogy az Európai Unióval szembeni kritikus fellépés „nem nácizmus, hanem a szabadság kifejezése”.

Orbán Viktor szerint a szöveg az EU jövőjéről, a nemzetek, a családok és a hagyományos keresztény értékek megvédéséről szól. „A Fidesz csatlakozott ehhez a fölhíváshoz, ahogyan a deklaráció mondja: azt akarjuk, hogy ez a közös dokumentum legyen kulturális és politikai munkánk alapja. Így kívánunk részt venni az Európai Unió jövőjéről szóló vitában” – mondta a miniszterelnök, amikor pénteken aláírta a deklarációt.

Áprilisban a Telex is beszámolt arról, hogy a Fidesz az olasz Ligát vezető Matteo Salvinivel és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel „európai reneszánsz” néven új szövetséget épít. „A kereszténydemokráciának ma nincs igazi képviselete Európában” – hangsúlyozta akkoriban a miniszterelnök, majd hozzátette: az olasz, a magyar és a lengyel jobboldal mostantól azért fog dolgozni, hogy újra legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!