Koronavírusos a luxemburgi miniszterelnök, aki néhány napja találkozott Orbánnal

2021. június 28. – 10:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Koronavírusos Xavier Bettel, Luxemburg miniszterelnöke, írja a Politico. A pozitív tesztről vasárnap érkezett a hír, két nappal az Európai Tanács csütörtökön és pénteken tartott ülése után, melyen a többi EU-s ország vezetőivel egyetemben Orbán Viktor is részt vett.

Az Európai Tanács Politico által idézett tisztviselője szerint azonban egyik politikus sem került közeli kontaktusba Bettellel a kétnapos csúcs alatt, ugyanis betartották az alapvető óvintézkedéseket, mint a maszk viselése és a távolságtartás (igaz, ez utóbbi az ülés után kiadott fotók alapján nem valósult meg teljes mértékben).

A 48 éves Bettelnek enyhe tünetei vannak, többek között láz és fejfájás, jelentette a Luxemburger Wort című napilap. Úgy tervezi, hogy tíz napig otthon marad, és folytatja a munkát. Bettel május elején kapta meg az AstraZeneca oltóanyagának első adagját.

A luxemburgi miniszterelnök kiemelt szerepet játszott az Európai Tanács múlt heti ülésén, ahol személyes küzdelmeiről beszélt, hogy melegként elfogadják, miközben erőteljesen bírálta Orbán Viktort a nemrég megszavazott pedofiltörvény melegellenes részei miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!