A cseh elnök szerint a transzneműek undorítóak

2021. június 28. – 05:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Undorítónak nevezte a transzneműeket a CNN-nek adott interjúban Miloš Zeman cseh elnök, akit a melegellenessé eltérített magyar pedofiltörvényről is kérdeztek.

„Ha valaki nemváltoztató műtéten esik át, azzal lényegében az öncsonkítás bűnét követi el. Minden műtét kockázatot jelent, és ezek a transzneműek számomra undorítóak”

– fogalmazott Zeman.

Csehország elnöke szerint az EU bármely tagországának belügyeibe való beavatkozás durva politikai hiba, és megvédte a magyar miniszterelnököt. „Orbán Viktor azt mondta, hogy ő nem a homoszexualitás ellen van, de ellenzi nemcsak a szülők, hanem a gyerekek szexuális felvilágosításának manipulációját is” – idézte Zemant a Reuters. A cseh elnök hozzátette azt is, nem lát okot arra, hogy ne értsen egyet Orbán Viktorral. „Engem is zavarnak a szüfrazsettek, a Me Too mozgalom és a Prága Pride is” – mondta.

Orbán Viktor az Európai Tanács múlt heti ülésére érkezve arról beszélt, hogy a törvény nem a homoszexualitásról szól, hanem a gyermekek védelméről: „Nincs ilyen [melegellenes] törvényünk, a gyermekek védelméről hoztunk törvényt.” Orbán szerint a törvény kritikusai anélkül bírálják a magyar jogszabályt, hogy azt elolvasták volna. A csütörtöki ülésen többen jelezték Orbánnak, hogy „távozni is lehet az EU-ból”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!