Orbán a pápa véleményét akarja meghallgatni arról, hogy „hogyan érdemes Kínában a kereszténységről gondolkodni”

2021. június 10. – 19:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Engem az érdekel, hogy a szentatya mit mond erről a kérdésről, Kínában a kereszténységről hogyan és miképpen érdemes gondolkodnunk. A szentatyát meg fogom hallgatni, ha megtisztel a véleményével”

– mondta Orbán Viktor a Magyar Hangnak. A lapot több másik orgánummal együtt nem engedték be a csütörtöki kormányinfóra, ám a sajtótájékoztató végén Orbán megállt válaszolni a lap Kínát és a kereszténységet érintő kérdéseire.

A lap arra kérdezett rá a kereszténységgel kapcsolatban, hogy mit gondol a miniszterelnök a Kínai Kommunista Párt keresztényüldözéséről, arról, hogy az országban templomokat rombolnak le, vagy tetejükre vörös csillagokat helyeznek.

A kommunista párt keresztényüldözése, illetve az az ellentmondás, hogy a kormány pont a kereszténység védelmét szokta hangsúlyozni, nem először ütközik ki a kínai kapcsolat, illetve a Fudan Egyetem kérdéskörében: emlékezetes például, hogy habár Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina a Fudan körüli utcák egyikét Hszie Si-kuang püspökről nevezte el, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István pár nappal később mégis kérdőre vonta a városvezetést, miért nem neveznek el az üldözött keresztényekről utcát. Később vélhetőleg valaki jelezhette Hollik felé, hogy a püspök életének jelentős részét töltötte börtönben a kommunista párt keresztényüldözése miatt, a kommunikációs igazgató ugyanis gyorsan átírta posztját keresztények helyett székelyekre.

A Kínával való kapcsolatban Orbán egyébként azt válaszolta,

„Kínával kapcsolatban hidegháború-ellenesek vagyunk, együttműködést keresünk mindenkivel.”

Ferenc pápa és Orbán Viktor találkozásával kapcsolatban egyébként korábban több vatikáni és hazai egyházi forrás is azt mondta az egyik amerikai katolikus hírügynökségnek, hogy a pápa nem kíván találkozni röpke háromórás itteni tartózkodása alatt sem Áder Jánossal, sem Orbán Viktorral. Később a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága ezt a hírt közleményben cáfolta, ők azt írták, a szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más magas rangú állami vezetőkkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!