Mégis fog találkozni Orbánékkal Ferenc pápa

2021. június 9. – 10:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra. A szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más magas rangú állami vezetőkkel, áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága által kiadott, és a Magyar Kurírban megjelent közleményben.

A hazánkban tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szervező MKPK közleményében azt írja, hogy

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el helyi és nemzetközi médiumokban.”

A Vatikán várhatóan néhány héten belül teszi közzé a katolikus egyházfő magyarországi programját.

Június 4-én a Blikk írt először arról a National Catholic Register alapján, hogy Ferenc pápa sem Áder János köztársasági elnökkel, sem Orbán Viktor miniszterelnökkel nem akar találkozni szeptemberi budapesti látogatása során. Lengyel lapok azt is tudni vélték, hogy a pápa a magyar kormány menekültpolitikája miatt nem akar találkozni Orbánékkal.

Ezekután a kormánymédia megmondóemberei valóságos össztüzet zúdítottak a pápára. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője arról beszélt, hogy a katolikus egyházfő meg akarta alázni Magyarországot, és keresztényellenesen viselkedik, Bayer Zsolt pedig úgy vélekedett, hogy ha a pápa nem akar találkozni Orbánnal és Áderrel, akkor ne is jöjjön ide.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!