Biden megbüntetett ötvenkilenc kínai céget

2021. június 4. – 06:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök büntetőintézkedéseket hozott ötvenkilenc kínai vállalat ellen, amelyek kötődnek a kínai védelmi és megfigyelési technológiákat fejlesztő ágazathoz, írja az MTI.

Az elnöki rendelet szerint az amerikai vállalatok augusztus másodikától nem fektethetnek be a szóban forgó vállalatokba, nem kereskedhetnek értékpapírjaikkal. Biden megakadályozza azt, hogy amerikai vállalatok befektetéseikkel támogassák a kínai hadiipart, a hadsereget, a hírszerzést, a hozzájuk kötődő kutatásokat és fejlesztési programokat. Tiltja az amerikai befektetéseket olyan kínai cégekben, amelyek aláássák az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát vagy demokratikus értékeit.

Joe Biden amerikai elnök – Fotó: Reuters/Carlos Barria
Joe Biden amerikai elnök – Fotó: Reuters/Carlos Barria

Az intézkedés a Donald Trump által tavaly novemberben kiadott rendeletre épül, a felsorolt vállalatok listája felváltja a védelmi minisztérium által korábban összeállított feketelistát, amelyen több mint ötven kínai vállalat szerepelt.

A felsorolt vállalatok közül sokan már az előző elnöki rendeletben is szerepeltek, köztük az okostelefonokat és internetes berendezéseket gyártó Huawei, illetve Kína harmadik legnagyobb olajipari cége, a CNOOC.

Egy washingtoni bíróság döntése révén a korábbi szankciós listáról lekerült az okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi, és ez a vállalat nem esik a most bevezetett szankciók hatálya alá sem.

Mint arról korábban írtunk, az Egyesült Államokban az utóbbi években kétpárti konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy Kína fenyegetést jelent, és emiatt ellent kell tartani Peking külpolitikai és külgazdasági törekvéseinek.

Választási kampánya során Biden is kemény Kína-politikát ígért, és a kínai találkozó előtt Japán, India és Ausztrália kormányfőivel tartott csúcstalálkozóján próbált tágabb nemzetközi támogatást keríteni a Peking féken tartását célzó politikája mögé. Ehhez hasonlóan a kínai külpolitikai retorikában is megerősödött az a (2008-as pénzügyi válság óta jelen lévő) narratíva, hogy a Nyugat hanyatlik, a feltörekvő Kínának pedig erőteljesebben fel kell lépnie nemzeti és nemzetközi érdekei védelmében Amerikával szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!