Japán területnek tüntettek fel egy vitatott szigetcsoportot a tokiói olimpia honlapján, Dél-Korea tiltakozik

2021. június 1. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Bekérette kedden a dél-koreai külügyminisztérium Szoma Hirohisza japán misszióvezető-helyettest, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a tokiói olimpia honlapján japán területnek tüntettek fel olyan szigeteket, amelyeket Dél-Korea sajátjának tart.

A Liancourt-sziklák néven ismert szigetcsoport hovatartozása évtizedek óta vita tárgya a két ország között, Dél-Korea Tokto, Japán pedig Takesima néven sajátjának tekinti. Szöul néhány fős rendőri jelenlétet tart fenn a szigeten, amely a saját megítélése szerint 1945-ben Koreával együtt felszabadult a japán uralom alól.

„Határozottan tiltakozunk Japán Toktóra vonatkozó jogosulatlan területi követelései ellen, és azonnali helyreigazítást követelünk” – fogalmazott Cshö Jong Szam dél-koreai külügyi szóvivő egy keddi sajtótájékoztatón. A külügyminisztérium az eset megvitatására összehívott ügynökségközi találkozót követően közleményt adott ki, amelyben azt írják, a dél-koreai kormány és a Dél-koreai Sport- és Olimpiai Bizottság (KSOC) levélben szólítja fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy járjon el az ügyben.

A dél-koreai kulturális minisztérium és a KSOC a múlt hónapban már küldött levelet a japán olimpiai bizottságnak a térkép felülvizsgálatát kérve – írja az MTI.

A járvány miatt tavaly elhalasztották a tokiói olimpiát, de idén nagyon úgy néz ki, hogy megrendezik, július 23-án kezdődik. A japánok döntő többsége hallani sem akar az olimpiáról, orvosok és sportolók is tiltakoznak a veszélyekre hivatkozva, és miután külföldi szurkolók eleve nem jöhetnek a játékokra, gazdasági szempontból borítékolhatóan hatalmas bukás lesz az egész. Ennek ellenére az olimpia lemondása nincs napirenden, erről bővebben itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!