A világ legkiválóbbnak tartott tisztképző akadémiáján, a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián a közelmúltban több magyar katona is tanulhatott. Köztük volt Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár, valamint a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj állományába tartozó Sülyi Bertalan is, aki április elején fejezte be a közel egyéves tanulmányait. Sülyi a honvédség honlapjának nyilatkozott a Sandhurstben szerzett tapasztalatairól.
A „Commissioning Course 202” nevű tanfolyam egy egy 44 hetes tisztképzés, ami három szakaszból áll: Junior, Intermediate és Senior Term. A képzés a hadnagyi rendfokozat megszerzésével zárul.
Nagyjából minden napnak ugyanaz a felépítése: 5:30-kor ébresztő, a közös körletek kitakarítása, majd az angol himnusz eléneklése. A reggeli 6:30 és 7 óra között van. „Ezután a legapróbb részletekig menő szobaszemle következett amely során még azt is megnézték, hogy a szekrényben a vállfák egyenlő távolságra vannak-e, vagy hogy tiszta-e a nem használt bakancs talpa. Például, ha szösz volt az ágyon, már meg is bukott a szemle. A képzés rendkívül megfeszített, szinte minden percetek be volt osztva” – mondta Sülyi, aki 196 fővel együtt vett részt a képzésen, összesen 27-en voltak külföldi kadétok.
Sülyi szerint az avatási ünnepség a képzés fénypontja, nagyon nagy a felhajtás körülötte. „Számomra nagyon nagy élmény volt és rettentően boldognak és büszkének éreztem magam, hogy a Királyi Katonai Akadémia alakuló terén masírozhatok díszegyenruhában, a brit hadnagyok és más külföldiek soraiban” – mondta a képzés végén a Nemzetközi Díjat (International Award) elnyerő Sülyi.
A királyi akadémián tanult többek között Heather Stanning kétszeres olimpiai bajnok brit evezős; Vilmos és Harry hercegek, a néhai Husszein jordán király és az ország jelenlegi uralkodója, II. Andullah; I. Henrik Luxemburg nagyhercege, Winston Churchill egykori brit miniszterelnök.
Az első magyar, aki az akadémián tanulhatott, Porkoláb Imre volt 1994-ben, ő egyből elnyerte a legjobb kadétnak járó címet. Porkoláb az élményeiből könyvet is írt, erről ebben a cikkben írtunk részletesen.