Munkában a villámkezű kínai cenzorok, kitakarással harcolnak a nyugati márkák ellen

2021. április 7. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

Akaratlanul is vidám pillanatokat szereznek a tévénézőknek a kínai cenzorok: a szórakoztató műsorokban fellépők ruháiról kitakarják a nyugati márkákat, ami egy többszereplős jelenetnél nem lehet könnyű feladat. Mutatjuk:

Forrás: BBC/Tencent
Forrás: BBC/Tencent

A BBC cikke szerint a tévétársaságok így fejezik ki támogatásukat a pekingi kormánynak a hszincsiangi pamutért folytatott küzdelemben.

Az egyik népszerű zenés műsorban például a cipőket homályosították el, és ettől a szereplők úgy néztek ki, mintha felhőkön szaladgáltak volna. Voltak ennél grandiózusabb vállalások is: egy kvízműsorban egyszerre ötven játékos pólójáról tüntették el a logókat.

Kína a múlt héten nyíltan megüzente a H&M svéd divatáruláncnak, hogy egyetlen jüant sem fognak keresni az országban, ha továbbra sem hajlandóak hszincsiangi pamutot vásárolni. Korábban a hivatalos és félhivatalos véleményformálók szintén emiatt a Nike és a H&M bojkottálására szólították fel a kínaiakat, több kínai híresség megszakította üzleti kapcsolatát a cégekkel.

Egy tavaly decemberben megjelent tanulmány szerint több mint félmillió ember dolgozik gyapotszedőként a tartományban. A kényszermunkások legnagyobb része Kína muszlim kisebbségeiből kerül ki, ujgurokból és más türk népcsoportokból. Hszincsiang tartomány a világ gyapottermelésének több mint ötödét adja. Ez részben annak köszönhető, hogy az emberi jogokat megsértve kényszerítik munkára a kisebbségeket egy félkatonai termelőegységben.

A Nike és a H&M aggasztónak nevezte az ujgur kényszermunkáról szóló jelentésben feltárt információkat, és bejelentették, hogy nem használnak olyan gyapotot, amely Hszincsiangból származik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!