Több mint félmillió embert kényszerítenek Kínában gyapotföldi munkára egy tanulmány szerint

2020. december 15. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

Rengeteg embert kényszermunkára fognak Kínában a jórészt ujgurok által lakott Hszincsiang tartomány gyapotföldjein, állítja egy friss tanulmány.

A kutatást idéző Guardian azt írta, hogy több mint félmillió embert dolgozik gyapotszedőként a tartományban, sokkal többen, mint ahogy korábban gondolták. A kényszermunkások legnagyobb része Kína muszlim kisebbségeiből kerül ki, ujgurokból és más türk népcsoportokból.

Hszincsiang tartomány a világ gyapottermelésének több mint 20 százalékát adja, a kínai össztermelésnek pedig a 84 százalékát, de ez annak is köszönhető, hogy az emberi jogokat megsértve kényszerítik munkára a kisebbségeket egy félkatonai termelőegységben, a Xinjiang Production and Construction Corpsban (XPCC).

Az emberi jogi aggályok miatt az Egyesült Államok idén leállította az XPCC termékeinek importját, a mostani tanulmány pedig azt javasolja, hogy függesszék fel teljesen a gyapotkereskedést Hszincsianggal.

Kínában hivatalosan működik egy munkaerő-áthelyező program, amire a kormány szegénységcsökkentő intézkedésként hivatkozik, de egyre több minden utal arra, hogy gyakran a kisebbségeket célozzák meg vele, és erőszakkal veszik rá az embereket a részvételre. Becslések szerint csak három kisebbségi prefektúrából 570 ezer ember kényszerítettek ilyen munkára.

Aki bekerül a program, azt gyakran az otthonától távol helyezik el, és ideológiai képzésben is részesítik. A kínai állami média gyakran hivatkozik, hogy az idejétmúlt, lusta paraszti szemléletet akarják csak leküzdeni.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!